KÖZÖSSÉG
Míg a fia inkább művészi beállítottságú, és már koncertezik is, addig a lányát a sütés-főzés és a matematika köti le.
KÖZÖSSÉG
Van olyan szülő, aki nem tudja iskolába küldeni gyerekét, így otthon próbálja majd megoldani az oktatást.
KÖZÖSSÉG
A gyerekek nagy valószínűséggel együtt vannak, feltehetően az őket súlyosan elhanyagoló és róluk megfelelően gondoskodni nem tudó anyjukkal – írja a Police.hu.
KÖZÖSSÉG
Zelenszkij elnök szerint az ukránok „Limant teljesen megtisztították. Köszönet katonáinknak, harcosainknak!”
KÖZÖSSÉG
A szemtanú szerint elaludhatott a sofőr, de ő később azt mondta, hogy hirtelen elindult busz baloldala, amit nem tudott korrigálni.
KÖZÖSSÉG
A segítséget az általános, a középiskolás és a felsőfokú oktatásban tanuló gyerekek egyaránt megkapják.
KÖZÖSSÉG
A sztár állítólag szó szerint megszöktette őket az anya bántalmazó férjétől. Most betöréssel és lopással vádolják, és arra gyanakszanak, hogy tud a hollétükről.
KÖZÖSSÉG
A három lányt nevelő nő abban hisz, hogy jutalmazni sem szabad a gyerekeket, mert akkor csak a jutalom fogja motiválni, nem az eredmény.
KÖZÖSSÉG
Szalkai Zsófia egy olyan weboldalt álmodott meg, ahol a szülők összegyűjthetik, mire is van igazán szüksége a gyerekeknek.
KÖZÖSSÉG
A legjobb videókat közönségszavazásra bocsátják majd, és a legtöbb szavazatot gyűjtő pályamű nyeri el a fődíjat.
KÖZÖSSÉG
Több mint 225 ezer gyermek táborozik az idei vakáció alatt, a Táborfigyelő.hu vezetője szerint legalább ezer lehetőség közül választhattak a családok.
Népszerű
Ajánljuk