ÉLET-STÍLUS
Melissa Joan Hart már másodszor volt szemtanúja egy iskolai lövöldözésnek. A Sabrina, a tiniboszorkány sztárja azt mondta: elég volt!
ÉLET-STÍLUS
A támadó egy oldalsó ajtón keresztül jutott be az épületbe, ahol több lövést is leadott, mielőtt a rendőrök lelőtték.
ÉLET-STÍLUS
Most bevallották, hogy korábban már kis híján elváltak, de ennek semmi köze nem volt a sok gyerekhez.
ÉLET-STÍLUS
A fiatal anya szerint nem érződik köztük és a gyerekek között a szokatlanul kis korkülönbség.
ÉLET-STÍLUS
Korábban a szülők megúszták egy figyelmeztetéssel az ilyen eseteket, most már őket is elvihetik fél évre.
ÉLET-STÍLUS
Egy amerikai jelentés szerint a fiataloknak orosz hazafiságot és lőfegyverhasználatot is tanítanak.
ÉLET-STÍLUS
Az Unicef szerint gyerekek ezrei halhattak meg a törökországi és szíriai földrengésekben.
ÉLET-STÍLUS
A rappernek két gyereke született az előző kapcsolatában, volt párját azonban korábban azzal vádolta, hogy eltiltja őt a kicsiktől.
ÉLET-STÍLUS
Megfojtotta 8 hónapos, hároméves és ötéves gyerekét egy amerikai nő, majd kivetette magát az ablakon
Lindsay Clancy a helyi sajtó szerint súlyos szülés után depresszióban szenvedett, a férje otthonról dolgozott, hogy támogassa. A tragédia napján 25 percre hagyta magára a nőt a gyerekekkel.
ÉLET-STÍLUS
Az eset során senki nem sérült meg, de az épület tetőszerkezete teljesen leégett. A kár 15 millió forint.
ÉLET-STÍLUS
55 óra elteltével találtak rájuk, addig az 5 éves kislány vigyázott egy- és kétéves testvéreire. Karácsonyi csoda, hogy egyáltalán életben maradtak, pláne, hogy túlélték a baleset utáni napokat is.
ÉLET-STÍLUS
Az amerikai gyerekek minden üzenetet megőriztek, amit az ebéd mellé csomagolt az apukájuk.
ÉLET-STÍLUS
Egy online tolvaj ellopta a családi fotókat, majd egy kamuprofilból posztolt újra mindent.
ÉLET-STÍLUS
Míg a fia inkább művészi beállítottságú, és már koncertezik is, addig a lányát a sütés-főzés és a matematika köti le.
Népszerű
Ajánljuk