KÉK HÍREK
Szerdán az ország elnöke jelentette be, hogy megvannak a kicsik, de később törölte a posztot. A mentőcsapatok folytatják a keresést.
KÉK HÍREK
Május elsején szenvedtek balesetet. A kicsik túlélték az ütközést, kimásztak a roncsból, és elindultak az erdőbe segítséget keresni.
KÉK HÍREK
Egy interjúban jelentette be váratlanul az örömhírt a színész. Egyelőre nem sokat lehet tudni a babáról.
KÉK HÍREK
A hívek üdvrivalgása fogadta a nyitott autóval érkező katolikus egyházfőt, akihez menet közben emeltek fel gyerekeket.
KÉK HÍREK
A Szent László-plébánia nagyjából 100 fős gyermekcsoportjával találkozott a katolikus egyházfő.
KÉK HÍREK
Ha a gyerekei szeretnének vállalkozást indítani, a rapper ahhoz is támogatást nyújt majd nekik.
KÉK HÍREK
Melissa Joan Hart már másodszor volt szemtanúja egy iskolai lövöldözésnek. A Sabrina, a tiniboszorkány sztárja azt mondta: elég volt!
KÉK HÍREK
A támadó egy oldalsó ajtón keresztül jutott be az épületbe, ahol több lövést is leadott, mielőtt a rendőrök lelőtték.
KÉK HÍREK
Most bevallották, hogy korábban már kis híján elváltak, de ennek semmi köze nem volt a sok gyerekhez.
KÉK HÍREK
A fiatal anya szerint nem érződik köztük és a gyerekek között a szokatlanul kis korkülönbség.
KÉK HÍREK
Korábban a szülők megúszták egy figyelmeztetéssel az ilyen eseteket, most már őket is elvihetik fél évre.
KÉK HÍREK
Egy amerikai jelentés szerint a fiataloknak orosz hazafiságot és lőfegyverhasználatot is tanítanak.
KÉK HÍREK
A rappernek két gyereke született az előző kapcsolatában, volt párját azonban korábban azzal vádolta, hogy eltiltja őt a kicsiktől.
Népszerű
Ajánljuk