KÉK HÍREK
Bizarr módon védekezett a bíróságon az apa, aki rendszeresen verte feleségét és másik két gyerekét is.
KÉK HÍREK
Alfie Steelere a fürdőkádban találtak rá. A testén 50 különböző sérülést fedeztek fel a rendőrök.
KÉK HÍREK
Az anyát is elítélték, ő felfüggesztett büntetést kapott. Az nem derült ki, hogy ki erőszakolta meg a gyereket.
KÉK HÍREK
Egyik gyermeküket megölték, a másik négyről nem gondoskodtak – vádat emeltek a csepregi szülők ellen
A kisgyermek valósággal elsorvadt a vádirat szerint. Bántalmazták és el is hanyagolták a táplálását és orvosi ellátását.
KÉK HÍREK
Testvére lesoványodva, repedt bordákkal és égésnyomokkal került kórházba. Az amerikai gyerekek anyját és párját gyanúsítják a gyilkossággal és a bántalmazással.
KÉK HÍREK
A szülőket tíz év börtönre ítélték, de januárban feltételesen szabadlábra helyezhetik őket.
KÉK HÍREK
A kislány soha életében nem járt erdőben vagy réten, megtalálásakor gyenge fizikai állapotban volt.
KÉK HÍREK
Napokig nem fürdették, és ugyanabban a pelenkában volt, mielőtt gennyes tüdőgyulladásban meghalt. A szülők a többi gyereküket is elhanyagolták, egy lánccal bezárt szobában tartották őket.
KÉK HÍREK
A nyomozás szerint a szülők a testvéreiről sem gondoskodtak, őket még februárban pártfogásba vette a gyámhatóság.
KÉK HÍREK
A vádlott két gyermeket megerőszakolt, 11-et szexuálisan bántalmazott, 10-et „megrontott”, 13-at fizikailag bántalmazott, egynek pedig veszélyeztette a testi épségét.
KÉK HÍREK
Az anya először azt állította, kislánya akkor verte be a fejét, amikor leesett az ágyról, és a testvérei sminkelték ki játékból.
KÉK HÍREK
„Minden kiközösítő, ellenünk uszító kijelentés újabb eszköz a gyerekbántalmazók kezében, akik miatt a magyarországi LMBTQ gyerekek mindennapjaiban a félelem állandóan jelen van” - írják közleményükben.
KÉK HÍREK
A kislány hihetetlen bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor sikeresen tört ki az őt megtámadó férfiak közül.
KÉK HÍREK
Rendszerhibákról, gyerekeket érintő bűnügyekről és a gyermekpszichiátria jelenlegi állapotáról beszélgettünk Dr. Sófi Gyula igazságügyi gyermek- és ifjúsági pszichiáter szakértővel.
Népszerű
Ajánljuk