SZEMPONT
Nagy Annával, az Egyszülős Központ vezetőjével arról beszélgettünk, hogy milyen hatással volt a világjárvány az egyszülős családok életére.
SZEMPONT
A cseh statisztikák szerint az áldozatok átlagos életkora eddig 78 év volt. A koronavírus legidősebb áldozata egy 110 éves nő volt, 16-an pedig fiatalabbak voltak 30 évnél.
SZEMPONT
A 27 éves amerikai nő 18 éves volt, amikor a lánya megszületett. Drogfüggőként élt az utcán, ezért vették el tőle a gyereket. Most szeretné visszakapni a kislányt.
SZEMPONT
A sofőr vészfékezett, így nem ütötte el a kisfiút. A busz egyik utasa viszont megsérült, kórházba kellett vinni.
SZEMPONT
A kislány egy nap alatt veszítette el a szüleit, mindketten covid-fertőzés miatt haltak meg.
SZEMPONT
A színész és kedvese Bata Éva, nyár végére várják első közös gyereküket. A gólyahírt a pár menedzsere erősítette meg.
SZEMPONT
Megnéztük a speciális helyiséget, amit végre Magyarországon is bevezettek. A kihallgatást ugyan továbbra is csak nyomozó irányíthatja, de a pszichológus vagy szaktanácsadó is aktív részese lehet.
SZEMPONT
A fura nevű kisfiú természetesen pont olyan, mint a többi hasonló korú gyerek, és pont úgy nyújtja ki apa pólóját...
SZEMPONT
A Heim Pál Gyermekkórházon kívül másik négy egyetemi kórház igyekszik minél magasabb színvonalon ellátni az ilyen panasszal hozzájuk kerülő gyerekeket.
SZEMPONT
Egy másik autós vette videóra, ahogy egy nő ölében ülve, 50-60 km/órás sebességgel mentek. A rendőrség keresi az asszonyt.
SZEMPONT
Összesen tehát már legalább 61 gyereknél diagnosztizálták Magyarországon a betegséget. Dr. Constantin Tamás leírta, mire kell minden szülőnek figyelnie.
SZEMPONT
A dolgok rendje az, hogy egy ötéves elmegy az óvodába, a szülő pedig ezalatt dolgozik. De ha világjárvány van és home office, az ötéves pár percenként megjelenik, és közöl valamit.
SZEMPONT
Bedobta a hóba másfél éves kisfiát egy amerikai síelő, ezzel kiverte a biztosítékot a kommentelőknél
Cuki családi videónak indult a télváró videó, jókora botrány lett belőle az Instagramon. Az olimpiai bajnok síelő nem győz magyarázkodni.
Népszerű
Ajánljuk