KÖZÖSSÉG
A gyerek riasztása után az apa és lánya segítségére siető tűzoltók több kilométerrel arrébb találtak rájuk, szerencsére senkinek nem lett baja.
KÖZÖSSÉG
Ismert zenészek, színészek körében, vidáman és önfeledten ülhetett fel a saját csúszdájára és mászókájára a beteg kislány. A meglepetés elkészítésében részt vevők meghatódva meséltek az akcióról.
KÖZÖSSÉG
A népszerű TikTok-videós rendszeresen megtréfálta a párját, de ezzel sok kommentelő szerint túl messzire ment. A pár később szakított egymással.
KÖZÖSSÉG
A Charlie bit my finger című kisfilm szereplői ma már kamaszok, és a legtöbbet licitálónak még egy plusz felajánlást itt tettek.
KÖZÖSSÉG
A műsorvezető és férje arról is beszéltek, egy gyermek érkezése után még keményebb meló, hogy a kapcsolat megőrizze a varázsát.
KÖZÖSSÉG
A testvérpár, Gaby és Alex csatornáját eddig közel nyolcmilliárdszor nézték meg, tavaly több mint 450 millió forintot kerestek.
KÖZÖSSÉG
„Ismertessük meg gyermekeinkkel a 112-es segélyhívó számot, mert nem tudhatjuk előre, mikor lesz rá szükség!” – mondta Bóna Gyula osztályvezető.
KÖZÖSSÉG
Szívszorító felvétel: az ötéves Elena felhívta a 112-t, mert édesanyja rosszul lett, segítséget kért
A rendőrség osztotta meg a történetet, kérve, hogy minden szülő tanítsa meg gyermekét a segélyhívás módjára, hiszen életek múlhatnak rajta.
KÖZÖSSÉG
A világhírű kutató elmesélte azt is, hogy férjével eltérő műszakban dolgoztak, így a gyerek közvetített közöttük. De együtt mindent megoldottak.
KÖZÖSSÉG
Életkoronként szabnák meg, hogy hány órát használhatnának okostelefont vagy tabletet. Indoklásuk szerint az elektromos eszközök használata többek között tanulási problémákhoz, beszédfejlődési nehézségekhez vezet.
KÖZÖSSÉG
Az érettségi mellé hozzácsapott egy kétéves főiskolai képzéssel szerzett diplomát is, mellette pedig már két saját vállalkozását egyengeti.
KÖZÖSSÉG
Vujity-Zsolnay Barnabás 39 órán és 36 percen keresztül játszott a World of Warcrafttal. Ám közben egy kanadai gamer is ebben a kategóriában indult csúcsdöntésre.
KÖZÖSSÉG
Az amerikai kislány nagyon letört a tanára megjegyzésétől, de szerencsére az édesanyja kérésére rengeteg kedves, biztató üzenetet kapott.
KÖZÖSSÉG
„Amíg a közösségbe járó gyerekek szabadon fertőzhetnek, addig nem fogjuk tudni befejezni semmilyen körülmények között ezt a járványt, járványügyi intézkedéseket” - mondja Póta György.
KÖZÖSSÉG
Egy hét alatt összejött a balesetben lebénult 9 éves kézilabdázó rehabilitációjához szükséges összeg
13,5 millió forint gyűlt össze Buda rehabilitációjára a CsodaCsoport felhívására.
Népszerű
Ajánljuk