KÖZÖSSÉG
Többek közt özvegye, egykori szövetségi kapitánya és UVSE Vízilabda Sportegyesület is posztolt róla a szomorú évfordulón.
KÖZÖSSÉG
A 22 éves teniszező nagymamájának szentelte első Grand Slam-döntőjét. A mérkőzést végül elveszítette.
KÖZÖSSÉG
Már fiatalon rajongott a jazzért, amit a leginspiratívabb, legkimeríthetetlenebb műfajnak tartott.
KÖZÖSSÉG
A színész repülőbaleseteben halt szörnyet, vele volt felesége is, aki szintén nem élte túl a tragédiát.
KÖZÖSSÉG
A Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke, a nemzet művésze, rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, művelődéstörténész 79 éves volt.
KÖZÖSSÉG
Polenyik Tamás mentésirányító szerda este váratlanul rosszul lett, felesége és bajtársai pedig sajnos hiába küzdöttek az életéért, nem sikerült megmenteni.
KÖZÖSSÉG
Az 1994-es labdarúgó világbajnokság döntőjét és az 1997-es Bajnokok Ligája-döntőt is vezető szakember 65 éves volt.
KÖZÖSSÉG
A fitneszguru minden szomorúsága ellenére hálás a sorsnak, amiért az utolsó hónapokban végig édesanyja mellett lehetett.
KÖZÖSSÉG
A fiatal játékvezető halála nemcsak a helyi közösséget, hanem az egész Pest megyei labdarúgást megrázta, a hétvégi focimeccseket egyperces gyászszünettel kezdik.
KÖZÖSSÉG
Néhány hét különbséggel élte át ugyanazt a tragédiát az a három férfi, akik a koronavírus miatt veszítették el várandós feleségüket. Most a Fókusznak beszéltek a tragédiáról.
KÖZÖSSÉG
Hegedűs Tamás, a Készenléti Rendőrség járőrparancsnoka szolgálatteljesítés közben vesztette életét.
Népszerű
Ajánljuk