KULT
Először 2015-ben diagnosztizáltak rákot nála. A színésznő többször is nyíltan beszélt betegségéről és a kezelésekről.
KULT
A színésznő évekkel ezelőtt beszélt arról, hogy lelkileg és pszichikailag nagyon megviselte a legendás film forgatása. Duvall 75 éves volt.
KULT
Egyelőre nem tudni, mi okozhatta a magyar nő halálát. A feltételezések szerint infarktust kaphatott az elviselhetetlen hőségben.
KULT
64 éves volt az olimpiai bronzérmes tornász. A róla elnevezett Kovács-szaltó új fejlődési irányt jelentett a nyújtógyakorlatokban.
KULT
Vadász Zsoltot a Budapesti Operettszínház saját halottjának tekinti, temetéséről később történik intézkedés. A művész péntek délután, 51 éves korában, tragikus hirtelenséggel hunyt el.
KULT
A színész halálának pontos okát egyelőre nem közölték, de családja szerint hosszú betegség után távozott. A halálhírt fia, Kiefer Sutherland jelentette be közösségi oldalán.
KULT
Első filmszerepeit az 1960-as években kapta. 1967-ben jött A piszkos tizenkettő és vele az ismertség. 1970-ben két, azóta klasszikusnak számító produkció, a MASH és a Kelly hősei főszerepében jeleskedett. 88 éves volt.
KULT
A színésznő halála után különösen megható és hátborzongató élményt nyújt a felvétel, ami 14 évvel ezelőtt készült. Kátya és Rudolf Péter a Beugró című műsorban improvizáltak.
KULT
A színész szerint kollégája angyali teremtmény volt, akit még Kamarás édesanyja is megsiratott.
KULT
Őszinte könyvében vallott Molnár Csillához fűződő szerelméről Futács Károly egykori étterem- és diszkótulajdonos. A modell anyukája győzte meg, hogy a szerelmük történetét papírra kell vetni.
KULT
Így a hozzá közelállók is mellette lehettek, elbúcsúzhattak tőle. A színésznő minden erejét bevetve küzdött az életben maradásért.
KULT
A milliárdos üzletember a Fábián Juli Alapítványnak utalta át a pénzt, az információt Várkonyi Andrea is megerősítette.
KULT
A mesterszakács, cukrász és mixer öt infarktuson van túl, de a csapások nem szűnnek az életében.
Népszerű
Ajánljuk