SZTÁRVILÁG
Az énekes a Blikktől értesült a Gazdasági Versenyhivatal által indított vizsgálatról, amihez elmondása szerint „tiszta szívvel és lelki nyugalommal” állnak.
SZTÁRVILÁG
A GVH három magyarországi influencer-ügynökséget, köztük a válófélben lévő párét, is azért bírságolta meg, mert hiányosan teljesítették a jogsértően reklámozott Ask Bongo SMS-játék kapcsán előírt kötelezéseket.
SZTÁRVILÁG
A Gazdasági Versenyhivatal közleménye szerint „vizsgálat elrendelésére okot adó körülmény nem áll fenn”.
SZTÁRVILÁG
A Kúria jogerősen elutasította a Nitrogénművek csoport halasztási kérelmét, mivel nem látták igazoltnak, hogy a cégek működése valóban ellehetetlenülne.
SZTÁRVILÁG
A Telekom azt közölte, hogy még tanulmányozzák a döntést, az előfizetőket pedig tájékoztatják a többlet adatforgalomról szóló kompenzációról.
SZTÁRVILÁG
Mindenkinek jár a kedvezmény, aki az elmúlt 12 hónapban bármilyen értékben vásárolt náluk. Fél évig lesz érvényes, és legalább 10 ezer forintos kosárérték elérése esetén lehet majd beváltani.
SZTÁRVILÁG
A terméket még hónapokkal a jogerős közegészségügyi hatósági eltiltást követően is reklámozták. „Nem zárható ki, hogy az európai ágazati normák által tiltott anyagot tartalmaz” - írta a GVH.
SZTÁRVILÁG
A GVH szerint az étrend-kiegészítő termékeket forgalmazó vállalkozás feltételezhetően jogsértő módon, orvos vagy egészségügyi szakember ajánlására vonatkozó állításokat tett videóiban.
SZTÁRVILÁG
A holland központú online szállásfoglaló portállal szemben azért indult eljárás, mert a GVH szerint megtévesztően hirdette egyes szálláshelyeit ingyenes lemondási lehetőséggel, valamint agresszív, pszichés nyomással késztetett mihamarabbi foglalásra.
SZTÁRVILÁG
Szerintük megalapozatlanul állították a szlogenben, hogy „Európa legnagyobb 4G hálózata”. A cég nem ért egyet, bírósághoz fordul.
SZTÁRVILÁG
Többen bepanaszolták a GVH-nál a csatornát, ahol energetizált nyakláncot és Szűz Mária emlékgyűrűt lehet kapni szuperkedvezményes áron.
Népszerű
Ajánljuk