HÍREK
A miniszter a Szőlő utcai ügy legújabb fejleményeire reagált a csütörtöki kormányinfón. Szerinte bizonyítani kell azt az állítást, hogy a rendőrség nem adta át azonnal az ügyészségnek a már korábban hozzájuk került felvételeket a javítóintézetben történt bántalmazásokról.
HÍREK
A miniszter azt mondta a kormányinfón, hogy a MOL tartja a kormánnyal kötött megállapodást, ennek megfelelően a hazai üzemanyagárak illeszkednek a regionális árszintbe. A januárban elhalasztott jövedékiadó-emelésről júniusban dönthetnek.
HÍREK
A miniszter elmondása szerint mindenhova küldenek mentesítő járatot, ahol magyarok várnak a hazatérésre, de mérlegelni kell a kockázatokat. Úgy ítélték meg, hogy Jordániában nem jelent nagyobb veszélyt a repülőgép felszállása, ezért oda két járat is indult már.
HÍREK
Magyar Péter videójában egy sofőr állítja, hogy a gyár előre tudott az ellenőrzésről. Ezért kellett titokban elvitetniük a veszélyes anyagot több Pest megyei raktárba. A miniszter most közölte, hogy a hatóságok már rajta vannak az ügyön.
HÍREK
A miniszter szerint fel sem merült a rendkívüli jogrend bevezetése a kormányban az energiabiztonság miatt. Elmondása szerint az állam kellő mértékben avatkozott be az energiapiacon.
HÍREK
Nagy Márton korábban kijelentette, hogy csak öt nagy bank maradhat Magyarországon. Gulyás Gergely szerint ez csak a nemzetgazdasági miniszternek a közgazdasági elképzelése, de a kormánynak nincsen erre vonatkozó célja vagy terve, mivel nem akarnak beleavatkozni a piacba.
HÍREK
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón bírálta a kutatóintézetet. Bár saját méréseikről nem beszélt, kijelentette, hogy a kormány mögött magabiztos többség áll.
HÍREK
A miniszter a kormányinfón azt mondta, egy tatárföldi betápláló központot éppen ukrán támadás ért. Gulyás szerint az ukrán elnök döntésén múlik, mikor indul el az olaj a vezetéken.
HÍREK
A miniszter szerint a Barátság-vezetéket nem érte olyan orosz támadás az utóbbi hónapokban, ami a vezeték leállítását indokolná. Egyelőre az Adria-vezetéken pótolnák a kieső olajat, eddig 500 ezer tonnát rendeltek Moszkvától. Amennyiben a vezeték nem áll helyre, akkor többet is fognak.
HÍREK
A Miniszterelnökséget vezető minisztert a csütörtöki kormányinfón kérdezték a mesterséges intelligenciával készült kampányvideóról.
HÍREK
A miniszter szerint Ukrajna minden eszközzel igyekszik beavatkozni a választási kampányba. Azt mondta, a kormány további válaszlépéseket tesz, ha továbbra sem jön orosz olaj a Barátság kőolajvezetéken.
HÍREK
A minisztert arra mondta ezt, hogy a TISZA Párt elnöke arról beszélt, mások mellett a köztársasági elnök és a legfőbb ügyész is érezni fogja, hogyan döntött a magyar nép. A közmédia riporterének kérdésére szűkszavú választ adott.
HÍREK
A miniszter szerint munkavédelmi problémák merültek fel, környezetszennyezés, határértékátlépés soha nem történt. „Durva, alaptalan rémhírterjesztésről” beszélt, amelynek szerinte nyilvánvalóan köze van a választási kampányhoz.
HÍREK
A kormány szerint az intézkedés hatékony eszköz az áremelésekkel szembeni küzdelemben. Gulyás Gergely a kormányinfón azt mondta, a januári 2,1 százalékos inflációhoz is hozzájárult az árréscsökkentés.
HÍREK
A minisztert a kormányinfón kérdezték a Lázár János ellen tiltakozó romák bűnügyi adatainak felhasználásáról. Szerinte a kormány csak azután kommunikált erről, hogy a sajtó már nyilvánosságra hozta az adatokat.
HÍREK
A miniszter szerint az RTL állította azt, hogy a botrányba fulladt gyöngyösi Lázárinfón rendőri igazoltatások történtek, ezt cáfolta meg a hatóság. Gulyás szerint már nincs is semmiféle Lázár-ügy.
HÍREK
A közmédia munkatársa kérdezte a Miniszterelnökséget vezető minisztert arról, hogy avatkozhat bele a kormány olyan módon az igazságszolgáltatás munkájába, ahogy azt tették a szociális hozzájárulás ügyében. Gulyás szerint egy politikai vita zajlik, amelyet az Alkotmánybíróság a döntésével le is zárt.
Népszerű
Ajánljuk