HÍREK
A hírek szerint egy fiatal szíriai menekültet talált el egy lövés egyelőre tisztázatlan körülmények között. A görög kormányszóvivő azt közölte, az erről készült videó álhír.
HÍREK
A menekülttáborokba újonnan érkezők legalább egyharmada kísérő nélküli gyerek, akik a felnőttekkel együtt borzasztó higiéniai körülmények között élnek és élelmiszerhiánnyal küzdenek.
HÍREK
A landolást rengeteg turista követte végig élőben, hiába figyelmeztették az embereket feliratokkal, hogy ne menjenek túl közel.
HÍREK
A férfi egy Szárti nevű üdülőfaluban tartózkodik, ahol szintén hatalmas károkat okozott a vihar. A magyar turista elmondta, milyen a helyzet most a faluban.
HÍREK
Egy cseh házaspárnak felkapta a szél a lakókocsiját, egy 8 éves gyereket pedig leszakad tetőelemek ütöttek agyon a nem mindennapi ítéletidőben.
HÍREK
Az antik világ építményei több mint 2000 évig kitartottak, de most komoly veszélybe került a fennmaradásuk.
HÍREK
Tavaly 50-en haltak bele a kórba. Görög állampolgárok, de az idei szúnyoginvázió már a turistákat is fenyegeti.
HÍREK
Holmijait megtalálták, neki azonban nyoma veszett. Fia szerint szellemileg és fizikailag is remek állapotban volt, de nagyon nehezen tájékozódik és nyelveket sem beszél.
HÍREK
A pusztító tűz hétfőn három helyen ütött ki Athén környékén. Azóta folyamatosan terjed, egyre több sérültet és halálos áldozatot követel.
HÍREK
Kefalónia az egyik legszebb sziget a Jón-tengerben, ahol a türkizkék víz, a fenyőerdők, a pici, hangulatos falvak mindenkit elvarázsolnak.
HÍREK
Az 5 ezer néző belehajszolta a lányokat a győzelembe! Így az 5. helyért játszhatnak majd Olaszország ellen.
HÍREK
Egy görögországi szigeten található a SantAnna, a luxusminőségű pihenőágyakért már fizetni kell.
Népszerű
Ajánljuk