KÖZÖSSÉG
Tavaly az elsők között jött vissza, idén viszont a jeladója sem jelzett és a madár sem érkezett meg eddig. De végre most itt van, és kamerán keresztül te is figyelheted.
KÖZÖSSÉG
Jó hosszú út vezetett Darnózseliből Dél-Afrika alsó szegletéig. 5 éve került rá gyűrű, még fióka korában.
KÖZÖSSÉG
Eleket meg kéne műteni, pár héttel később már szállítható lenne. A hatóságokon múlik, visszatérhet-e hazájába.
KÖZÖSSÉG
A budapesti szórakozóhelyen maximum 50 ember lehet egyszerre, de péntek este a hatóságok azt konstatálták, hogy ennél többen voltak.
KÖZÖSSÉG
A Tények riportjában egyikük azt mondta, hogy ha még egy madártetem kerül hozzájuk, fel fogják jelenteni az adott térség áramszolgáltatóját.
KÖZÖSSÉG
Soha nem látott felvétel készült a Mályi Madármentő Állomáson, ahol már hét kis gólyáról gondoskodnak.
KÖZÖSSÉG
A bejegyzés szerint az elavult, szigeteletlen középfeszültségű oszlopok folyamatos veszélyt jelentenek a magyarországi gólyákra. Időközben az E-ON szóvivői is nyilatkoztak.
KÖZÖSSÉG
A telet itt töltő, a sérülésükből mostanra felgyógyult gólyákat március 15-én engedték szabadon.
Népszerű
Ajánljuk