PROGRAMOK
Júliusban és augusztusban is remek kulturális csemegékkel várják a történelmi falak közé a zene szerelmeseit.
PROGRAMOK
Tömegek keresték és aggódtak a városháza híressé vált macskájáért. Vasárnap délután jelentkezett be, hogy közölje, szerencsésen hazatért.
PROGRAMOK
A Gödöllő és Isaszeg között elterülő, egyre népszerűbb arborétumban a kicsik akár egy erdész helyébe is képzelhetik magukat.
PROGRAMOK
A vízfogyasztás a tavalyihoz képest a duplájára nőtt, ugyanis a lakosság túl sokat locsol. A korlátozást azért kellett bevezetni több településen is, mert jelentősen csökkent a víztároló medencék vízszintje.
PROGRAMOK
A komplex elővárosi fejlesztés részeként megvalósulhat a metró és a HÉV összekötése, az Örs vezér terének felújítása, az érintett HÉV-vonalak teljes rekonstrukciója, új szerelvények beszerzése is.
PROGRAMOK
Elmondása szerint apja nem törődött vele, alig látta, és azt tudta csak róla, hogy sokat utazott, jól élt. A gyilkosság vádlottja pénzt ajándékozott neki, mert megsajnálta. A lány elhiszi, hogy nem ő volt a tettes.
PROGRAMOK
Az ismeretlen támadót szexuális erőszak kísérletével, testi sértéssel és kifosztással gyanusítják.
PROGRAMOK
Egy férfi kezdte gyűjteni az eseteket, miután a párját is zaklatták. Volt, hogy iskolás gyereket akartak kirabolni, diáklánynak tettek obszcén ajánlatokat, vagy félpucér férfit kellett a kocsiban elviselni.
PROGRAMOK
Egy alacsony, vékony férfit keresnek, aki kirabolt, megvert és meg akart erőszakolni egy munkából hazafelé tartó nőt a HÉV-en.
PROGRAMOK
A hatvani, a miskolci, a győri és a nagykanizsai vonalakon várhatóak a legnagyobb késések.
PROGRAMOK
Van itt jégvilág huskyval, víz alatti karácsony, kastélyok díszes szalonja, az erdők ünnepe, sőt még a kutya fáját is megcsodálhatod. És az is kiderül, milyen az idei trendi ünnepi dekoráció.
PROGRAMOK
Írók, költők, tudósok is szívesen látogattak el a Ráday-család birtokára, ahol páratlan gyűjtemények, különleges szobák és egy megszállott gyűjtő, irodalmár fogadta őket. Kalandos történet egy családról és egy kastélyról.
Népszerű
Ajánljuk