KÉK HÍREK
A korábbi hírekkel ellentétben nem egy, hanem két diák állapota válságos. Káosz uralkodik a helyszínen.
KÉK HÍREK
Nincs változás az első három helyezettben tavalyhoz képest. Az első húsz helyezett között tarolnak a fővárosi iskolák.
KÉK HÍREK
Az osztálytársai találták meg az üzenetét a padban, a diák még a mobilja zárókódját is feloldotta, hogy könnyebben hozzáférjenek majd.
KÉK HÍREK
Vagy a tanítványunk. Pisti és Eszter. Így hívták a két fiatalt, aki egymástól pár nap különbséggel lett öngyilkos. Az eddigi öngyilkos tini-lista talán az egész magyar utónév szótárat tartalmazhatná. Legyen ennek vége. Mit tehetünk? Véleménycikk.
KÉK HÍREK
A tankerületi igazgató szerint nincs is tagozat az iskolában, ez csak egy marketingfogás az intézmény részéről. Szerinte a tanárhiányt is megoldották – úgy, hogy megszüntették a csoportbontást.
KÉK HÍREK
Pont akkor alakították ki az érintett udvarrészt, amikor a környéken fizetős lett a parkolás. Az egyelőre nem derült ki, hogy pontosan kik is parkolnak a Szent Margit Gimnázium udvarán.
KÉK HÍREK
A Qualitas Gimnázium épületét kedden tanítási időben ürítette ki egy végrehajtó. A diákok fél egyig kaptak haladékot, hogy összeszedjék a holmijukat.
KÉK HÍREK
Kedden tanítási időben egy végrehajtó ürítette ki a Qualitas Gimnázium épületét. Most a soroksári polgármester intézne ideiglenes épületet az intézménynek, a titkár szerint 30 napon belül megoldódik a helyzet.
KÉK HÍREK
A humorista szerint a magyar gyerekek azt kapják az oktatásban, amire igazán szükségük lesz az életben.
KÉK HÍREK
A hírt a kerület országgyűlési képviselője jelentette be, de azt nem tudja, ki és milyen hatáskörben intézkedett.
KÉK HÍREK
A fiatal hajnalban jutott be egy gimnázium épületébe, ahol a tűzoltók később megtalálták a holttestét. A helyi lapok szerint nem voltak iskolai problémái.
KÉK HÍREK
Szabó Tímea is reagált az ügyre: leírta, hogy már évek óta követelik a kormánytól az egyre romló épület felújítását.
KÉK HÍREK
Még múlt héten történt a szörnyű eset, de csak most került nyilvánosságra. További információ nem derült ki a tragédiáról.
KÉK HÍREK
Az igazgató szerint aktuálpolitikai áthallások vannak Petőfi verseiben. A darabban szereplő negyedikesek felháborodtak, a folyosón tiltakoztak, petíciót fogalmaztak, és aláírásokat gyűjtöttek.
KÉK HÍREK
Az állam a szerepvállalását, ahogy elkezdte csökkenteni a felsőoktatásban, úgy ezt a közoktatásra is ki akarja terjeszteni – mondta az egyetem rektorhelyettese.
Népszerű
Ajánljuk