JÖVŐ
A meleg és a pára miatt napokra visszaeshet a tejhozam, és még a legmodernebb hűtés is csak részben segít.
JÖVŐ
A miniszter szerint háborús időkben hiú ábránd nagy gazdasági növekedést várni. Bízik benne, hogy Amerika közbelép és hat hónapon belül béke lesz.
JÖVŐ
A KSH szerint minimálisan nőtt a magyar gazdaság, de ezzel is utolsók lettünk az uniós mezőnyben. Nagy Márton minisztériuma most először visszafogottan nyilatkozott.
JÖVŐ
A gazdaság teljesítménye a második negyedévben kicsit javult, főként a szolgáltatásoknak köszönhetően. Az ipar és a mezőgazdaság viszont továbbra is visszahúzza a növekedést.
JÖVŐ
A Nők40 mintájára a férfiak is korábban mehetnének nyugdíjba – legalábbis ezt tervezi a Tisza. A program több százezer férfit érinthetne, de csak gazdasági fellendülés esetén.
JÖVŐ
A TISZA Párt vezetője szerint több módon is tudnának spórolni és plusz bevételekhez jutni. Az uniós források mellett a nagy vagyonokat megadóztatnák, és serkentenék a beruházási kedvet is.
JÖVŐ
A Forradalmi Gárda parancsnoka vasárnap közölte, hogy ez a döntés napirenden van, és „szükség esetén meg fogják tenni”. A végső döntést Irán legfelsőbb nemzetbiztonsági tanácsa hozza meg.
JÖVŐ
Nagyon cinikus, és tudatosan kárt okozó lépés a teljes SZJA-mentesség kiterjesztése egy olyan helyzetben, amikor a gazdaság alig nő, a költségvetési hiány egyre nagyobb, és az inflációt sem tudja megfékezni a kormány - mondja a jegybank volt elnöke.
JÖVŐ
A milliárdos vállalkozó az X-en borult ki Trump új költségvetési tervén. Szerinte ez az egész Amerika jövőjét veszélyezteti, és szégyellheti magát, aki ezt megszavazta.
JÖVŐ
A TISZA Párt politikusa a nyereségből nem vett fel osztalékot, az összeget eredménytartalékba helyezte.
JÖVŐ
Mindkét beruházás koncessziós formában valósulhat meg. A koncessziós pályázatokat fél éven belül kiírhatják.
JÖVŐ
A miniszter szerint „ma az Európában zajló tíz legnagyobb kínai beruházásból négy Magyarországon valósul meg. Az elmúlt két esztendőben is Magyarországra érkezett a legtöbb kínai beruházás európai összehasonlításban”.
JÖVŐ
Május 28-án, szerdán 15 órakor tart Kormányinfót Gulyás Gergely és Vitályos Eszter. A tájékoztatón várhatóan gazdasági témák lesznek hangsúlyosak.
JÖVŐ
Rendkívüli gazdasági ülést hívott össze Orbán Viktor szombaton. Azt mondta, a brüsszeli döntés miatt akár háromszorosára is nőhetnek a magyarok rezsiszámlái.
JÖVŐ
Tizenöt év alatt harmadára esett a hosszú távú megtakarítások aránya. Az MNB számai nem feltétlenül tükrözik a valós lakossági pénzügyi helyzetet.
JÖVŐ
Az Európai Bizottság úgy látja, idén csak picit bővülhet a magyar gazdaság, a beruházások pedig tovább zuhannak. Még a románok is jobban állnak.
JÖVŐ
Az új szabályok a tusfürdőtől a pelenkáig több mindent érintenek. A bolt szerint így tudják megelőzni, hogy kifogyjanak a legkeresettebb termékek.
Népszerű
Ajánljuk