SZTÁRVILÁG
Erről maga a feleség beszélt, aki szerint csak legenda, hogy egy roma asszonynak tűrnie kell a félrelépést.
SZTÁRVILÁG
A Romantic énekese nemrégiben jelentette be, hogy az együttes újra összeáll. Első közös produkciójuk egy régi dal feldolgozása lett.
SZTÁRVILÁG
A Fekete Vonatnak csak egy alkalomra sikerült, Győziék komolyabban gondolják a visszatérést.
SZTÁRVILÁG
A pár meghatódva vallotta be, hogy a műsornak és a szereplőtársaknak köszönhetően újra egymásra találtak, és remélik, hogy már életük végéig kitartanak egymás mellett.
SZTÁRVILÁG
Bár korábban úgy tűnt, kimondottan kedvelik egymást, a két celeb most csúnyán összekapott az Ázsia expresszben.
SZTÁRVILÁG
Csak nemrég mutatta be Gáspár Evelin párját, édesapja fejben máris eltervezett egy méregdrága esküvőt.
SZTÁRVILÁG
A showman egy ásóra támaszkodva nézte végig, ahogy felesége egyedül csinálja kettejük feladatát.
SZTÁRVILÁG
Nem bírták már a családi vitákat, ezért inkább elhagyták a családi otthont. Most sokkal jobban érzik magukat – állítja a showman.
SZTÁRVILÁG
„El sem hiszem, hogy mindkét lányunk kirepült a családi fészekből, de nem panaszkodom, ez az élet rendje” – mondja a showman.
SZTÁRVILÁG
Elmondása szerint már az összes zárt osztályt megjárta, hamarosan újra bevonul hat hétre, hogy kezeltesse magát.
Népszerű
Ajánljuk