SPORT
A 85. percben egy francia támadás hozta meg végül a továbbjutást. Bár nem saját játékosról ment a kapuba a labda, de végül ez is elég volt a győzelemhez.
SPORT
Százával léphetnek vissza a jelöltek, hogy az RN jelöltjeivel csak a legesélyesebb kihívó szálljon szembe. A tét már az, hogy lesz-e abszolút többsége a szélsőjobbnak.
SPORT
Háborgók egy csoportja úgy döntött, hogy ürülékét a Szajnába engedi. Ezzel tiltakoznak az ellen, hogy a politikusok mennyi pénzt költöttek az olimpia miatt a folyó vizének megtisztítására.
SPORT
A franciák világbajnok csatára még az osztrákok elleni meccsen sérült meg. A csütörtöki edzésen már a trikolor maszk volt rajta, de a szabályok alapján ezt nem viselheti az Eb-meccseken.
SPORT
Párizsban mintegy 75 ezer ember vonult utcára, de Franciaország különböző városaiban is tüntettek az emberek. A szakszervezetek szerint akár 600 ezernél is többen.
SPORT
A francia elnök szerint veszélyt jelent a nemzetre és Európára is a nacionalisták, a demagógok felemelkedése. Feloszlatja a nemzetgyűlést, parlamenti választás lesz nemsokára.
SPORT
Egy szeánszon Agde polgármesteréhez halott apja hangján szólt a spiritiszta, ezzel pedig egy évekig húzódó korrupciós botrány vette kezdetét. A főszereplők őrizetben várják az ítéletet.
SPORT
A választási reform miatt törtek ki zavargások a csendes-óceáni szigetcsoporton. Szavazati jogot adnának azoknak, akik legalább tíz éve a szigetországban élnek.
SPORT
Újabb két nő vádolta meg Gérard Depardieu-t szexuális zaklatással. A színészt a francia rendőrség vette őrizetbe.
SPORT
Kalocsai László három évvel ezelőtt vette meg a bordeaux-i birtokot. 5-6 milliárd forintot költhetett el az ingatlan átalakítására.
SPORT
A Franklinnel az AppleTV+ elkövette az első nagy mellélövését? Eddig elég jó szériája volt, úgyhogy talán nem csorbít az amúgy nagyon jó renoméján, de sajnos látni az elpazarolt dollármilliókat a Franklin minden másodpercén.
SPORT
Annalena Baerbock, Stephane Sejourne és Radoslaw Sikorski szerint amit Putyin támad, az maga az európai béke rendje. Három lépést is megfogalmaztak, amivel az európai szövetségesek megmutathatják, hogy készek nagyobb felelősséget vállalni a kontinens védelméért.
SPORT
A két és fél éves kisgyerek sárga pólóban és fehér nadrágban sétált az utcán, amikor júliusban utoljára látták szomszédok.
SPORT
Ez a kulcsfontosságú infrastruktúrák, közintézmények és nagyobb események fokozott védelmét jelenti. A miniszterelnöki hivatal azt közölte, hogy az Iszlám Állam megfenyegette Franciaországot.
SPORT
Válságstábot állít fel a miniszterelnöki hivatal a hétfő este óta tartó támadássorozat miatt. Azóta számos kormányzati szerv vált célponttá.
SPORT
Egy párizsi csúcstalálkozón vetődött fel az, amit eddig mindenáron el akartak kerülni. Nincsen konszenzus a kérdésben.
Népszerű
Ajánljuk