MÚLT
'Magas kora ellenére is' jó állapotban lévő, 1848 előtti magyar dagerrotípiára bukkantak egy francia archívumban.
MÚLT
Így már 41-re emelkedett a halálos áldozatok száma Kínában. Franciaországban közben már három megbetegedésről tudnak.
MÚLT
A francia kísérlet alanya szerint az első lépések olyanok voltak számára, mintha a Holdon sétált volna elsőként.
MÚLT
Egyelőre nem lehet tudni, hogy a roueni üzem területéről felszálló sűrű fekete füst mennyire káros. A gyár fél kilométeres körzetét kiürítették, az iskolák sem nyitottak ki.
MÚLT
Sarah Thomast tavaly mellrákkal kezelték – a betegség túlélőinek ajánlotta nem mindennapi teljesítményét.
MÚLT
A kakas Franciaország ősi szimbóluma, a nemzeti büszkeség egyik megtestesítője. Talán ezért is kapott akkora nyilvánosságot az ország első kakaspere, amely végül az alperes teljes győzelmével végződött
MÚLT
A főépítész aggódik, mert a kőfalak még nedvesek a tűzvész óta, a mostani forróságban pedig túl gyorsan száradhatnak ki.
MÚLT
Sokan száguldoztak motorral, és volt aki a záróvonalat is átlépte - a francia módszer meglehetősen eredményesnek bizonyult.
MÚLT
Egyetlen műkincs és ereklye sem károsodott meg tűzben. Közben a huszártorony újjáépítéséről már most belpolitikai vita alakult ki Franciaországban.
Népszerű
Ajánljuk