KÉK HÍREK
A regisztrált fertőzöttek száma péntek este 122.577 volt, a tesztelések száma már meghaladja a napi 40 ezret.
KÉK HÍREK
A szülők dönthetik el, hogy engedik-e a gyerekeket iskolába járni vagy pedig a tanévet távoktatás formájában kívánják folytatni és befejezni.
KÉK HÍREK
Kórházban szombat este 30.639 fertőzöttet kezeltek, közülük 5833-an voltak intenzív osztályon. A regisztrált fertőzöttek száma jelenleg 111.821.
KÉK HÍREK
„A vírus terjedése stabilizálódott, még ha nagyon magas szinten is” - mondta a francia egészségügyi minisztérium járványügyi igazgatója.
KÉK HÍREK
A környéken lakók hívták ki a rendőröket, mikor meghallották a templomból kiszüremlő hangokat.
KÉK HÍREK
A tízfős csapat először nem értette, hogy mi a probléma azzal, ha Londonból átruccannak a francia Riviérára bulizni.
KÉK HÍREK
A járványügyi illetékes szerint megjelent egy 'halvány fénysugár' azzal, hogy az egymás utáni második nap csökkent az intenzív osztályon ápolt betegek száma.
KÉK HÍREK
Törökországban is meredeken nő az új megbetegedések száma, de Belgium és Hollandia sem áll túl jól.
KÉK HÍREK
Julie pár napig enyhén köhögött, más baja nem volt. Egyébként teljesen egészséges volt. Testvére számolt be arról, hogyan vált végzetessé a lány betegsége.
KÉK HÍREK
Eddig több mint 24 ezren veszették életüket a koronavírusban és közel 123 ezren gyógyultak meg világszerte.
KÉK HÍREK
Az előjelzések szerint a következő héten várható az országban a járvány csúcspontja. Jelenleg naponta 9 ezer tesztet végeznek, de a szám tíz napon belül 25-30 ezerre nőhet.
KÉK HÍREK
A világon először szerdán elindul az első egészségügyi szuperexpressz, amelyen harminc beteget visznek el a leginkább leterhelt Mulhouse-i kórházból és Strasbourgból az ország más részeibe.
KÉK HÍREK
'Rengeteg szám kering az esetekről, amelyek alulbecsültek, mert nem tesztelünk mindenkit' - mondta a járványügyi felelős, aki szerint a járvány terjed tovább és súlyosbodik Franciaországban.
Népszerű
Ajánljuk