BUDAPEST
A látványos változtatások feltétele azonban, hogy megmaradjon a Lánchíd mostani forgalmi rendje, és a projekt megkapja az EU-s támogatást.
BUDAPEST
A főváros jelenleg két járóbeteg-szakellátást üzemeltet: a hajléktalan-ellátás részeként a nőgyógyászatot és pszichiátriát.
BUDAPEST
Összesen 20 százalékkal szeretnék csökkenteni az energiafelhasználást az 50 ezer négyzetméteres épületben, ami teljes egészében távfűtéssel működik.
BUDAPEST
A cél, hogy a fénykort idéző, élettel teli közpark váljon a jelenleg eléggé elhanyagolt területből.
BUDAPEST
Közel 35 százalékos emelésben állapodtak meg a Fővárosi Önkormányzat, a BKK, valamint a fővárosi személytaxi-szolgáltató vállalkozások és érdekképviseletek képviselői.
BUDAPEST
A dokumentumokban éppen azokat a részeket takarták ki, amik a vizsgálat lényegi részét érintik, így ráadásul több bekezdésnek sincs semmi értelme.
BUDAPEST
A főpolgármester ki akarja deríteni, hogy „keltette-e valaki alaptalanul azt a látszatot, hogy árulhatja a Városházát”.
BUDAPEST
Az Index csütörtökön arról közölt cikket, hogy a főváros vezetése vevőt keres a Városháza épületére. Karácsony Gergely mindezt egy Facebook-posztban cáfolta.
BUDAPEST
Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a Népszavának azt mondta, szinte biztos, hogy nem teszik kötelezővé az oltást, de a végső döntést a napokban hozzák meg.
BUDAPEST
Azzal érvelnek a szigorítás mellett, hogy a járványügyi adatok alapján a koronavírus negyedik hulláma felfutóban van hazánkban.
BUDAPEST
A Bábolna Bio 47 évig végezte a patkánymentesítést Budapesten. A 2018-as tenderen is indultak, de nem ők nyertek. A Kúria szerint a főváros egy olyan ajánlatot fogadott el, ami érvénytelen volt.
BUDAPEST
Az jött ki, amit eddig is lehetett sejteni: az egyik oltóanyag lényegesen rosszabbul teljesített a 60 évesnél idősebb korosztály körében.
BUDAPEST
A kerületekben várhatóan a jövő hét második felétől kezdődően július végéig lehet részt venni a vizsgálaton.
BUDAPEST
A Népszava információi szerint a járvány és a sorozatos kormányzati elvonások miatt nincs pénz a felújításra.
BUDAPEST
Békés Gáspár szerint jogszerűtlen, hogy azonnal, figyelmeztetés nélkül bocsátották el. Szerinte a Főpolgármesteri Hivatal pánikszerűen reagált, a kormányoldal pedig nyílt ateizmusa miatt támadja.
Népszerű
Ajánljuk