FELFEDEZŐ
A Tisza Párt elnöke Orbán Viktort ugyan nem nevezte meg a bejegyzésében, de a szövegben előkerül Schwarzeneggeres is, amivel vélhetően a miniszterelnök korábbi videójára utalt.
FELFEDEZŐ
Eddig úgy tudtuk, hogy az alkotás egy Árpád-kori harcost ábrázol. A világsztár legutóbbi Instagram-bejegyzése azonban felnyitotta a szemünket: döbbenetes a hasonlóság.
FELFEDEZŐ
Gerzsenyi Gabriella EP-képviselő szerint viszont a találkozáskor tiszás képviselőként mutatkoztak be neki.
FELFEDEZŐ
A színésznő 55 éves lett, míg Michael Douglas éppen ma 80. Nem akármilyen képpel kedveskedett neki (és mindannyiunknak) a walesi szépség.
FELFEDEZŐ
A kegyelmi botrány miatt lemondott volt köztársasági elnök egy friss fotón Elon Musk mellett áll, akivel közösen dolgozik majd a jövőben.
FELFEDEZŐ
A színész nagyon rossz állapotban volt, csak a szerencsének köszönhető, hogy nem esett ki az úttestre.
FELFEDEZŐ
Bár a szülők néhány éve elváltak, közös gyerekeik, Vittorio és Beatrice boldogan pózoltak a nagymamájukkal.
FELFEDEZŐ
1032-en vannak most a Duna áradása által fenyegetett Kisorosziban, de mindenki biztonságban van, mert a védekezés hatékony és eredményes – mondta a miniszterelnök.
FELFEDEZŐ
Mivel a kemoterápia miatt ismét hullani kezdett a haja, az utolsó műtéte után inkább leborotválta a maradék tincseit. Az írónő harmadik alkalommal néz szembe a rákkal.
FELFEDEZŐ
A miniszterelnök sajtófőnöke egy mondattal intézte el a választ, de az nem derült ki, hogy mikor vették le a fotókat.
FELFEDEZŐ
Fényes Lóránd munkáira már többször felfigyelt az amerikai űrügynökség. Mostani képe a Hold felszínét mutatja be.
FELFEDEZŐ
Úgy hírlik, hogy a kapcsolatukat egy közös munka indította el, és nem kellett sok idő, hogy elmélyüljön a viszonyuk. Demcsák Zsuzsa eddig sosem mutatta meg teljesen a kedvese arcát.
FELFEDEZŐ
A meghívottak között külföldi barátok is akadtak, Romániából és Spanyolországból érkeztek gratulálni az ifjú párnak. Joe fia, Alex is ott volt, bár az édesanyja végül nem vett részt a ceremónián.
FELFEDEZŐ
A fotók alatt a felhasználók arról írnak, hogyan kegyetlenkednének a lányokkal és hogyan vadásznák le őket.
FELFEDEZŐ
A Tisza Párt elnöke szerint a propaganda úgy próbálta meg beállítani az egészet, mintha egy milliárdos luxushajón alkoholos állapotban bulizott és vetkőzött volna.
FELFEDEZŐ
A kislány vasárnap született és a London nevet kapta. Hasselhoff osztotta meg a fotót, amin a „síró nagypapa” megöleli az unokáját.
FELFEDEZŐ
A Sztárban sztár leszek! műsorból is ismert Babett bikiniben élvezi a nyarat. A közösségi oldalán mutatta meg, hogy milyen jól tartja magát.
Népszerű
Ajánljuk