SZTÁRVILÁG
A villából nemrég kieső pár azt is elárulta, hogy ezúttal kislányuk születik majd. Februárra várják a gyereket.
SZTÁRVILÁG
Eközben a halálozások száma stagnálni látszik, 10 009 fő halt meg augusztusban, ami 1,2 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A házasságkötéseknél szintén enyhe, 1,9 százalékos emelkedést mértek.
SZTÁRVILÁG
A Fidesz debreceni képviselője rövid idő alatt tizenöt kilogrammtól szabadult meg. A politikus örömmel osztotta meg, hogy mi áll a háttérben, ezzel is elejét véve a találgatásoknak.
SZTÁRVILÁG
Nikocado Avocado hét hónappal ezelőtt töltötte fel legutóbbi videóját, amely még a régi, botrányos stílusban készült, de a hirtelen kinézetbeli változás sokakat megdöbbentett.
SZTÁRVILÁG
Életmódot váltott, hogy ne egy pocakos apuka nézzen vissza rá a tükörből. Szerinte egy életmódváltásnak önmagunkért kell történnie.
SZTÁRVILÁG
A diétája elején ki sem merte tenni a lábát otthonról, nehogy kísértésbe essen. Csak az edzőteremig ment, illetve az éttermeibe, de oda is csak úgy, hogy nem lépte át a konyha küszöbét.
SZTÁRVILÁG
Rengeteg finom ételt, például frissen sütött kenyeret vagy rétest kap, de nincs ideje ezeket megenni.
SZTÁRVILÁG
Győzike nem gondolta volna soha, hogy felmegy 118-ra, de sikerült. Most 99 kiló, majdnem 20 kilót fogyott.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető évek óta ádáz küzdelmet folytatott a felesleges kilók ellen és, már ott tartott, hogy feladja, és örökre bujkálni fog a fotósok elől. Ekkor azonban jött a milliárdos.
SZTÁRVILÁG
A 19 éves híresség rövid idő alatt majdnem 50 kilót fogyott, de még mindig nem elégedett magával. Közben hullámvölgybe került a párkapcsolata is.
SZTÁRVILÁG
Még most is hetente egyszer összegyűlnek a Pa-dö-dő másik felének lakásán a közös barátokkal. Az énekesnő azt is elmesélte, hogy egy életmódváltásnak köszönhetően 20 kilót fogyott.
SZTÁRVILÁG
123 kiló volt, ez pedig már az egészségének sem tett jót. Sok mindent száműzött az étrendjéből, és most már jól érzi magát a bőrében.
SZTÁRVILÁG
Úgy tűnik, Paprika Dorina túllőtt a célon. A Farm VIP sztárja eddig már több mint 50 kilót fogyott, a szerettei aggódnak érte, ő pedig egy komoly hasi műtéten esett át a közelmúltban.
SZTÁRVILÁG
A gépészben csontvázvékonyra fogyott, a magánéletben őrjöngő, dühkezelési problémás figurának adták el, Oscar-díjas és zseniális. Elmesélünk róla pár titkot.
SZTÁRVILÁG
A sorozatban Tivadarként ismert Nagy Sándor fél év alatt tizenkét kilót fogyott. A színész a Blikknek elmondta, hogy még további kilókat szeretne leadni.
SZTÁRVILÁG
A 35 éves brazil származású, de Bostonban élő influencer, Mila De Jesus tragikus hirtelenséggel vesztette életét, az elsődleges orvosi vélemények szerint szívmegállás végzett vele.
Népszerű
Ajánljuk