JÖVŐ
A multi élelmiszerláncok fizetik meg a legjobban a dolgozóikat, és még így is nagyon sok új embernek tudnának munkát adni.
JÖVŐ
A hétvégén aláírásgyűjtés is indult azért, hogy a korábbinál nagyobb mértékben emeljék a fizetéseket.
JÖVŐ
Tökéletes életminőség, semmi bűnözés. Egyszerűen túl kevesen laknak ott, ezért határozta el a polgármester, hogy megpróbál pénzzel is motiválni.
JÖVŐ
270 ezer forint alatt el se mennének dolgozni. Emellett fontos a rugalmasság is a jövendő munkahelyükön.
JÖVŐ
Unfield újabb összehasonlító videót készített. Kiderül belőle többek között, hogy egy Playstation 4-es készülék Amerikában 63 ezer forint, míg nálunk, Magyarországon közel 100 ezer.
JÖVŐ
Ma Magyarországon több mint 150 olyan foglalkozás van, ahol a bruttó kereset a 200 ezer forintot sem éri el.
JÖVŐ
Jelentős különbséget jelent, hogy fizikai vagy szellemi munkát végzel - az előbbi esetében nem fogod agyonkeresni magad.
JÖVŐ
Plusz cafeteriát, ha vidéki az illető, akkor munkásszállást, és még a betanuló időre is fizetnek.
JÖVŐ
A Jahn Ferenc kórház egyik osztályát azért kellett bezárni, mert az ápolók a közeli, frissen nyílt bútoráruháznál kezdtek el dolgozni.
JÖVŐ
A magasabb fizetés miatt tömegesen hagyták el a Jahn Ferenc kórházat, ezért egy részleget be is kellett zárni.
JÖVŐ
Az elit balatoni éttermekben a fizetés elérheti akár az osztrák átlagbért is, a kisebb a büfékben azonban szinte éhen halnak az alkalmazottak.
JÖVŐ
A Gellért Hotelben vasárnap rendezték meg a külön nekik szóló állásbörzét, ahol jobbnál jobb ajánlatok közül válogathattak.
Népszerű
Ajánljuk