HÍREK
A korábbi fideszes polgármester bukott júniusban, az új, ellenzéki városvezető pedig csináltatott egy átvilágítást. Burai összesen 39,3 millió forintot vehetett fel 2021 és 2024 között, míg az aljegyző juttatásai 44,9 millió forintra rúgtak 2020 és 2024 között, a fizetésükön felül.
HÍREK
Az Európai Bíróság júniusban hozott végleges döntést, miszerint Magyarországra 200 millió eurós bírságot szabnak ki, és ha nem fizet, akkor napi egymillió eurós büntetést kap a menedékkérők elutasítása miatt. A miniszterelnök a fizetési határidő előtt levelet küldött az Európai Bizottságnak, de ez nem hatotta meg Brüsszelt.
HÍREK
A városvezetők nagy társadalmi felelősséget visznek, hiszen óvodák, bölcsődék, parkok, tömegközlekedés működéséért is felelnek, többmilliárdos költségvetéseket kezelnek, és ezt a javadalmazásuknak is tükröznie kellene Szita Károly kaposvári polgármester szerint.
HÍREK
A pénzügyőrök lefoglalták a férj és feleség készpénzét, zárolták a bankszámláikat, valamint trélerre pakolták a jogszerűtlen bevételből megszerzett két Maseratijukat is.
HÍREK
Addigra a tervek szerint a minimálbér is meghaladhatja az 1000 eurót, közel 420 ezer forintig emelkedhet.
HÍREK
A XII. kerület újdonsült polgármestere a várható fizetéséről is beszélt a Telexnek adott interjújában.
HÍREK
A bűnszervezet tagjai a vád szerint pályázati támogatások sorsát befolyásolták kenőpénzekért cserébe. A nyomozás nem most kezdődött: már 2022 áprilisában a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) emberei és rendőrök kutattak a Pénzügyminisztériumban és a Miniszterelnökségen.
HÍREK
A történet még 2021-ben kezdődött, amikor a NAV egy adócsaló bandától lefoglalt luxusautókat (amelyek egyébként a német lízingcég tulajdonát képezték), majd szépen elárverezte, és 153 millió forintot bezsebelt érte.
HÍREK
A szakszervezet szerint elkerülhető lenne a hasonló helyzet, ha a köznevelési intézmények közvetlenül az államtól kapnák a működésükhöz szükséges forrásokat. Erre javaslatot is tesznek majd, de előbb látni akarják, hogyan kezeli a kormány a balmazújvárosi helyzetet.
HÍREK
A QR-kódos fizetések mentesek lesznek a tranzakciós illetéktől is, így a bankoknak nincs okuk arra, hogy továbbhárítsák a költségeket az ügyfelekre.
HÍREK
A kormányfő az állami cégeknél elrendelt kötelező spórolás alól mentette fel kedvenc napilapját.
HÍREK
A tanévkezdésre való tekintettel a pedagógusbérekkel kezdték a csütörtöki kormányinfót. Gulyás Gergely szerint a tanárok átlagfizetése 2027-re átlépheti az egymillió forintot
HÍREK
A köztisztviselők körében folyamatos a bércsökkenés. Néhányan olyan keveset keresnek, hogy szégyellik bevallani nettó 210-220 ezer forintos bérüket.
HÍREK
Az eddig ötmillió forintot kereső Lantos Csaba és Nagy Márton fizetése 27 százalékkal, 6,3 millió forint fölé nőtt, a többi miniszternek be kellett érnie a tavalyi átlagbéremeléshez illeszkedő 14 százaléknyi növekedéssel és bő 3,5 milliós járandósággal.
HÍREK
A legkisebb különbség egy átlagpolgár és a kormányfő fizetése között Máltán van, ahol a vezető 2,3-szor keres többet a bruttó átlagbérnél.
HÍREK
Az angol pub tulaja előbb segítséget, majd elnézést kért a Facebookon. Kiderült, hogy a vendégek fizettek, de ez nem futott át a kasszarendszerükön.
Népszerű
Ajánljuk