HÍREK
A svéd ügyészség adatai szerint a gyilkossággal vádolt 15–17 év közötti lányok száma csak négy volt, nem pedig 284, ahogyan Orbán Viktor mondta. Svédországban összesen 92 emberölés történt tavaly. A svéd kormányfő felháborító hazugságnak tartotta Orbán szavait.
HÍREK
A vádirat szerint a férfi éveken át tartó viszonyt ápolt 14 és 15 éves tanítványaival. A bíróság zárt ülést rendelt el, a vádlott nem ismerte el a bűncselekményeket.
HÍREK
A börtönből nemrég szabadult férfi az erdőbe csalta, megkötözte és fajtalankodott a kislánnyal, majd halálosan megfenyegette. Végül menekülni próbált, de a rendőrök elfogták.
HÍREK
Azt ugyanakkor elismeri, hogy jogos a társadalmi felháborodás, és szerinte is helyes, hogy a Fidesz-frakció szigorítana az elévülés szabályain.
HÍREK
Miközben a gyermekgyilkosság felnőtt elkövető esetében életfogytig tartó büntetéssel sújtható és nem évül el, fiatalkorú esetén a egy idő után már nem büntethető a gyilkos.
HÍREK
A két tizenéves erőszaktevő azzal csalta el a lányt, hogy mondani akarnak valamit. Minősített szexuális erőszaknak is számíthat a tettük.
HÍREK
Az ország toxikológusa szerint csak látszatintézkedés a termékek tiltása 18 éves kor alatt. Valódi megoldást egy átfogó felvilágosító kampány jelenthetne szerinte.
HÍREK
A KDNP javaslatára az energiaitalok ugyanolyan tiltás hatálya alá esnének, mint a dohánytermékek vagy az alkohol. Az orvosi statisztikák szerint nagy szükség volt egy ilyen szabályozásra.
HÍREK
Hét iskolást fenyegettek gázpisztollyal. Az egyik elkövető diák már elmúlt 14 éves, így őt meg is gyanúsították, mert már felelősségre vonható fiatalkorúként.
HÍREK
Az üdülőkomplexum boltjában 16-17 éves diákok is dolgoztak, akár napi több mint nyolc órát. A jelenléti ív és a beosztás eltért egymástól.
HÍREK
Egy megbotránkozott édesanya telefonált segítségért a rendőrségre, ők másnap reggelre felkutatták és elfogták a férfit.
HÍREK
A fiú a rendőröknek elmondta, hogy 2019. óta járja éjszakánként az abonyi vasútállomást, ahol a vagonokon szállított kamionok rakterét üríti ki. Az ötletet két felnőtt ismerőse adta neki.
Népszerű
Ajánljuk