EGÉSZSÉG
Sok festéket eredetileg autóknak és nyomtatóknak szántak, nem emberi bőrbe. A szervezet idegen anyagként kezeli, a védekezés pedig nem várt következményekkel jár.
EGÉSZSÉG
Tettükért az új, szigorúbb elbírásás alapján akár több évre is börtönbe küldhetik őket, ráadásul igen súlyos pénzbírságot is fizethetnek.
EGÉSZSÉG
Az ellenzéki párt szerint Orbán Viktor elárulta és szembeköpte 1956 hőseinek emlékét. Az akció után igazoltatták őket.
EGÉSZSÉG
A rendező terve az volt, hogy a filmben legyen a baba világa túlzóan rózsaszín. Az előzetes alapján ez sikerült.
EGÉSZSÉG
Az új festék a napfény 98 százalékát veri vissza és a világűrbe sugározza ki az infravörös hőt. A teszteken a környező levegő hőmérsékletnél 4,5 Celsius-fokkal hidegebbre hűtötte le a felületeket még közvetlen, erős napsugárzás esetén is.
EGÉSZSÉG
Így reagáltak arra, hogy az ügyészség szerint jogos volt a képviselőkkel szembeni erőszak az MTVA székházban.
EGÉSZSÉG
Mikor már azt gondolnád, hogy tényleg nem tudnak szürreálisabbat újítani, akkor jön egy ilyen ötlet...
EGÉSZSÉG
A rendőrök a helyszínen igazoltattak négy fiatal nőt, a Kettős Mérce videót is készített az esetről.
EGÉSZSÉG
A Pécsi Bazilika mellett álló alkotásnak mostantól része a festék - jelentette ki Böszörményi István szobrászművész.
EGÉSZSÉG
A rajzóra megöli a kreativitást, egységes masszává gyúrja az egyéniséget. Lehet ellene tenni!
EGÉSZSÉG
Unod a szobádat? Gabi videójából elleshettek néhány szuper, könnyen megvalósítható és olcsó praktikát, hogy feldobd az életteredet!
Népszerű
Ajánljuk