KÉK HÍREK
Szombat este lett volna az első előadásuk a járvány kitörése óta, de ezt is le kellett mondaniuk. Részletesen beszámoltak arról, hogy mi a helyzet most a színházban.
KÉK HÍREK
Szlovénia szerint hamarosan vörös listára kell helyezniük a szomszéd országot, azaz kötelező karantént rendelnek el az onnan érkezők számára.
KÉK HÍREK
Az együttes tagjainál hétfőn végezték el a vizsgálatot, mert vasárnap kiderült, hogy az egyik játékos koronavírus-fertőzött.
KÉK HÍREK
A háziorvos gyorstesztje negatív lett, de augusztus 20-ig karanténban marad, addig otthonról rendel.
KÉK HÍREK
A JDC, illetve a Szarvasi Nemzetközi Zsidó Ifjúsági Tábor képviselői értesítették a Nemzeti Népegészségügyi Központot az esetről. Korábban kiderült, hogy az Egységes Magyar Izraelita Hitközség több tagjával együtt Köves Slomó rabbi is elkapta a vírust.
KÉK HÍREK
A jövő héten várhatóak különböző intézkedések. Addig is azt tanácsolják, hogy akinek felsőlégúti tünetei vannak, kérjen orvosi vizsgálatot, ne menjen közösségbe, ha mégis, akkor viseljen maszkot.
KÉK HÍREK
A klub közlése szerint a fertőzött játékos jól érzi magát, átmenetileg az íz- és szagérzékelését veszítette el.
KÉK HÍREK
Siófok-Kiliti egyik intézményében találtak baktériumot az ivóvízben, emiatt most a városrészben csak forralás után lehet inni a csapvízből.
KÉK HÍREK
Több sportoló, edző és családtag is elkapta a vírust. A horvát sajtó szerint a szervezők és a teniszezők is felelőtlenül viselkedtek, és nem tartották be a társasági távolságtartás szabályait.
KÉK HÍREK
Hétfőtől megkezdik a feloldás újabb szakaszát, újraindulhatnak a mozik, színházak és diszkók, játéktermek és az olasz labdarúgó bajnokság is.
KÉK HÍREK
A TV2 időjósa még a betegsége alatt megfogadta, hogy ha lesz rá lehetősége, másoknak is segít a gyógyulásban.
Népszerű
Ajánljuk