SZTÁRVILÁG
A Való Világ tizedik szériájának szereplője sírva könyörgött segítségért egy Instagram-videóban, de később kiderült, hogy gyógyszerre ivott.
SZTÁRVILÁG
A 35 éves férfi azt tervezte, hogy feleségül veszi a barátnőjét, de aztán megfojtotta őt pusztán féltékenységből.
SZTÁRVILÁG
És még több, más és más szempontból izgalmas könyvet gyűjtöttünk össze, amit érdemes a bőröndbe dobni.
SZTÁRVILÁG
A brit nő most attól retteg, hogy volt párja „megpróbálja majd befejezni, amit elkezdett”. A férfi korábban arra is rákényszerítette, hogy megegye a halott rokonai fényképét.
SZTÁRVILÁG
Rudy Farias 17 évesen tűnt el Houstonban kutyasétáltatás közben. Nyolc év után borzalmas állapotban került elő, és rejtély, hogy hol volt ez idő alatt.
SZTÁRVILÁG
Ne feledd, hogy az alábbi lista szubjektív és minden ember tapasztalatai és nézetei eltérőek lehetnek.
SZTÁRVILÁG
Az elhunyt férfi 180 centiméter magas, normál testalkatú, fekete kabátot és sötét melegítőnadrágot viselt. Azonosítására alkalmas iratok nem voltak nála.
SZTÁRVILÁG
Szürreális jelenetek játszodtak le a Auckland City FC és a Bucklands Beach vasárnapi mérközésén. Az egyik klub az eset miatt bejelentést akar tenni a futballszövetségnél.
SZTÁRVILÁG
Két maroklőfegyvernek látszó tárggyal hadonászott a kocsma előtt, és azt mondta, lelövi a rendőröket. Az egyik járőr végül csípőn lőtte.
SZTÁRVILÁG
Családi traumaként élte meg Taila, amikor rájött, hogy a legnagyobb rajongója az a férfi, aki már 11 éves kora óta ismeri őt.
SZTÁRVILÁG
Szinte minden sztereotípiát megerősített a szoftver: szőkék, bronzbarnák, izmosak és borostásak előnyben.
SZTÁRVILÁG
Éjjel egy óra körül támadt rá a hazafelé tartó áldozatára egy erdős részen a II. kerületben, az elkövetőt akkor nem tudták azonosítani.
SZTÁRVILÁG
A rendőrök 147 olyan felvételt találtak a férfi internetes tárhelyén, amelyeken kiskorú lányok szerepeltek.
SZTÁRVILÁG
A felesége azt állítja, hogy ha a férje nem áll le beszélgetni a mesterséges intelligenciával, még ma is élne.
Népszerű
Ajánljuk