BUDAPEST
“Egyszer csak jött egy a Miniszterelnökség egyik eldugott folyosóján lévő osztálytól egy hozzájárulás, mely szerint ez a ház ugyan műemlék, de ilyen módon (a sok emeletes rész hozzáadásával) fel lehet újítani”.
BUDAPEST
Két gól elkerülhető lett volna a meccsen, de az olasz csapat így is hatalmas fölényben játszott végig a meccs folyamán.
BUDAPEST
A Dinamo Kijev elleni összecsapás a Groupama Arénában lesz. A jegyértékesítésről az FTC később ad tájékoztatást.
BUDAPEST
Az éjjel letépték, megtaposták és felgyújtották az előző zászlót. Most már magasabbra tették.
BUDAPEST
Az amerikai gyártmányú légibomba a Kvassay Jenő út és a Duna közötti zárt építési területen került elő.
BUDAPEST
Az egészségügyi dolgozóknak, szociális munkásoknak és az önkormányzat munkatársaknak saját forrásból vásárolnak teszteket.
BUDAPEST
Baranyi Krisztina a Facebook-oldalán számolt be róla, hogy 300 millió forintot különítettek el a rendkívüli járadékra, amit április közepétől lehet majd igényelni.
BUDAPEST
A UPC Magyarország egyik dolgozója fertőződött meg a vírussal, ezért az épület több emeletét is fertőtleníteni kell.
Népszerű
Ajánljuk