FELFEDEZŐ
Életmódot váltott, hogy ne egy pocakos apuka nézzen vissza rá a tükörből. Szerinte egy életmódváltásnak önmagunkért kell történnie.
FELFEDEZŐ
A közösségi oldalakon már kiakadtak páran az árakon: volt, aki azt írta, hogy bűncselekmény 2 és fél fontot elkérni egy sima palackos vízért. Ez forintba átszámítva jelenleg 1100 forint.
FELFEDEZŐ
A magyar válogatott csapatkapitánya az Instagramon értékelte az idei szereplésünket a foci Eb-n. A szurkolóknak is megköszönte a támogatást.
FELFEDEZŐ
Több mint ezer fő szerepelt a meghívottak listáján. Nemcsak Magyarországról, de Izraelből és Amerikából is érkeztek vendégek.
FELFEDEZŐ
Az ügyről Kovács Róbert független önkormányzati képviselő posztolt, akiknek a lakók panaszkodtak.
FELFEDEZŐ
Mint kiderült: a jelenség látványosabb, mint amennyire veszélyes. Volt olyan utas is, aki az egész jelenséget végigaludta.
FELFEDEZŐ
Az ügyészség hét embert vádol csoportos bántalmazással és gondatlanságból elkövetett testi sértéssel.
FELFEDEZŐ
Lukas McClish eredetileg egy három órás kirándulásra indult a Santa Cruz-hegységbe. Csak egy zseblámpa és egy összecsukható olló volt nála, de tíz napig túlélt a kaliforniai vadonban.
FELFEDEZŐ
Egy érettségiző vette rossz néven, hogy a kortárs magyar író-költő volt az egyik tétele. Aztán váratlanul történt valami, ami mindent megváltoztatott...
FELFEDEZŐ
Eila Adams szerint ha a férfiak büntetlenül sétálhatnak póló nélkül, akkor a nőknek is ezt kellene tenniük. Ő pedig így is tett.
FELFEDEZŐ
Dorci egyáltalán nem bánta meg, hogy felvarratta a főpolgármester arcát. Karácsony ugyanakkor nem élt a lehetőséggel, hogy ő is feltetováltassa a lányt.
FELFEDEZŐ
Elsősorban a 4 ezer forintos sikló lepte meg őket, de az is igaz, hogy a kilátás kárpótolta őket. Ahogyan például a dunai hajókázás is.
FELFEDEZŐ
A kampánynak vége, az új választás lehetőségét még mérlegelik, de az élet nem áll meg a jelenlegi és (minden bizonnyal) következő főpolgármester körül.
FELFEDEZŐ
A vizsgázók azt nehezményezik, hogy az illető író-költő műveiből kell számot adni a tudásukról. Véleményüket nem ritkán elég kendőzetlenül küldik el az adott írónak.
FELFEDEZŐ
Csak homárt akartak fogni. Aztán fél tucat óriáscápa kezdett körözni a hajójuk körül. A cápák tátott szájjal úszkáltak: kizárólag planktonokat esznek, amiket így szűrnek ki a vízből.
FELFEDEZŐ
Kapott a humoristától a miniszterelnökön kívül még az Ötkertben bulizó Magyar Péter és a visszavonulni képtelen Gyurcsány Ferenc is.
FELFEDEZŐ
Videóban próbálta elmondani a rendőrség, hogy mindenkinek biztonságosabb, ha a biciklis a bicikliúton megy. Csakhogy a bringasávban egy teherautó parkolt a rendőrök videóján.
Népszerű
Ajánljuk