FELFEDEZŐ
Zelenszkij, aki színészként és producerként is dolgozott korábban, 2000-ben szerzett jogi diplomát.
FELFEDEZŐ
Az orosz hadseregben most sorra tüntetnek ki fiatalembereket, akik a háborúban veszítették el végtagjukat.
FELFEDEZŐ
Akad olyan az elítéltek között, aki áldozatai húsát úgy adta el, mintha valamilyen egzotikus állattól származna.
FELFEDEZŐ
3000 méteres magasságban jártak, amikor egy társa telibe találta a férfi fejét, aki elvesztette az eszméletét.
FELFEDEZŐ
„Úgy érzem magam, mintha egy fantasztikus, nagyon veszélyes vakáción lennék” – mondja James Vasquez, az amerikai hadsereg veteránja.
FELFEDEZŐ
Az imázsvideó Észak-Korea állami televízójában jelent meg, és egészen abszurd módon állítja be az ország katonai tisztségviselőit.
FELFEDEZŐ
„Csak onnan számolom, amikor már fáj” - válaszolta neki a híresség. Orbán szerint így vannak ezzel ők is a kampányban.
FELFEDEZŐ
Vlagyimir Putyin ukrajnai inváziója példátlan reakciókat váltott ki az emberekből világszerte, beleértve a civileket is.
FELFEDEZŐ
A fiatal zenész humanitárius szervezeteknek és a város újjáépítéséhez kezdett adománygyűjtésbe.
FELFEDEZŐ
Nem is érzi igazán nagyinak magát, hiszen saját bevallása szerint még mindig úgy viselkedik, mint a húszas évei elején.
FELFEDEZŐ
Már Ukrajna több pontján játszott az ott élőknek. Úgy érzi, ő ennyivel tud hozzájárulni az emberek közérzetének javításához.
FELFEDEZŐ
A varrónők álcahálót kötnek és rohammellényeket varrnak a hagyományos kamuflázs színekben.
Népszerű
Ajánljuk