FELFEDEZŐ
A harmincas éveiben járó páros a gépen egy harmadik fickóval is kiegészült. Vodkáztak, dohányoztak, és a többi utast is fenyegették.
FELFEDEZŐ
A nő úgy érzi, mindent megtett barátnőjéért, de mivel neki ez sem volt elég, inkább nem is akar ott lenni az ara nagy napján.
FELFEDEZŐ
Az 1,4 millió forint értékű darab nemcsak nagyon kivágott hátul, de nem sokat bíz a képzeletre fenéktájékon sem.
FELFEDEZŐ
Steve Schiltzet azért hívták vissza dolgozni, mert a sofőrhiány miatt akadozott az ellátás a járvány alatt. Ő pedig örömmel ült vissza a kamionba.
FELFEDEZŐ
A floridai nő nem érti az emberek reakcióját, szerinte ebben nincs semmi rossz, és ettől nem lesz rossz anya.
FELFEDEZŐ
Akkor vették észre, hogy valaki figyeli őket, amikor pozíciót váltottak. A hotel szerint ez hazugság, és a pár részeg volt.
FELFEDEZŐ
Az eredeti tervek szerint csak egy műrózsát vittek volna haza a diákok, de kiderült, hogy ez egy felnőtteknek szánt Valentin-napi ajándék volt.
FELFEDEZŐ
Az eb állítólag nagyon hamar elsajátította az ukrán nyelvet, hamarosan szolgálatba is áll.
FELFEDEZŐ
Az ízesített óvszer után itt van az ízesített bugyi, amit nők tudnak felhúzni a biztonságos együttlét érdekében.
FELFEDEZŐ
Sokkal jobban keres a szexi képeivel és videóival, már egy Porschét is tudott venni magának.
FELFEDEZŐ
Könyvet is írt a kalandjairól, és fontosnak tartja, hogy minden nő tudjon a szex szívgyógyító erejéről.
FELFEDEZŐ
Egy bálna végezhetett a fókával Malibu Beachen, a kutya már csak a tetemét látta, ahogy kisodródott a partra.
FELFEDEZŐ
Az indiai házaspár szerint teljesen felháborító, hogy a fiúk már hat éve házas, de még mindig nem született gyerekük a feleségével.
Népszerű
Ajánljuk