SZTÁRVILÁG
Gálvölgyi május közepén került kórházba, ahol tüdő- és szívproblémák miatt kezelték. Már hetek óta otthon lábadozik.
SZTÁRVILÁG
Feleségével való kapcsolatának kezdeteiről mesélt az énekes, aki szerint az embereknek nagyon nehéz volt elfogadniuk őket a magas korkülönbség miatt.
SZTÁRVILÁG
A vád szerint azonban Schadl utasítására rejtették el azokat az apósával, hogy ne lehessen lefoglalni.
SZTÁRVILÁG
Gálvölgyi Judit nagyon aggódik a színész miatt, akit súlyos állapotban szállították kórházba szerdán.
SZTÁRVILÁG
A szerb-magyar férfi brutális kegyetlenséggel végzett a nővel úgy, hogy a szobában volt a közös 3,5 éves kislányuk is. Megrázó tartalom!
SZTÁRVILÁG
Több mint egymilliós tartásdíj-tartozást is felhalmozott. Az iráni férfira börtönbüntetést kért az ügyészség, Magyarország területét is el kellene hagynia.
SZTÁRVILÁG
A BRFK „nevelő célzattal” osztott meg egy 30 évvel ezelőtti brutális gyilkosságról és az elhidegülésről szóló történetet.
SZTÁRVILÁG
A párnak ráadásul közös gyerekei is vannak. A férfi összeomlott, amikor kiderült az igazság.
SZTÁRVILÁG
Pár hónapja mélypontra került a kapcsolatuk, Anita el is költözött a zenésztől. Viktor azonban a minap érzelmes sorokkal köszöntötte fel gyermeke anyját.
SZTÁRVILÁG
Nehéz éve volt a zenésznek: a felesége betegsége mellett egy barátja halálát is fel kellett dolgoznia.
SZTÁRVILÁG
A férj egész úton azt hitte, hogy az asszony a hátsó ülésen alszik, azért van olyan csendben.
SZTÁRVILÁG
Az énekes beszélt arról is, hogy a legfontosabb most mindkettejüknek gyerekük nyugalma és boldogsága.
SZTÁRVILÁG
Már korábban is felröppentek hírek arról, hogy a sztárpár házassága zátonyra futott. Viktor nehezen viseli, hogy hétvégi apuka lett.
Népszerű
Ajánljuk