BUDAPEST
Milliárdokat kapott a hét fideszes vezetésű kerület, fejlesztésekre, útfelújításra, rendelő, játszótér építésére vagy épp a strand rendbetételére. A XII. kerület most is kimaradt.
BUDAPEST
Nem csak a multimilliárdos nagyvállalkozó, de öccse cégei is jól járnak a gigantikus fővárosi vasúti fejlesztéssel.
BUDAPEST
Dr. Ország-Krisz Axel és Dr. Vécsey Richárd Ádám ismét versenyt nyertek. Elmagyarázták azt is, hogyan tanul be egy mesterséges intelligencia.
BUDAPEST
Gyorsabban ismerik el a külföldön szerzett diplomákat, részben eltörlik a szabadalmi díjakat, és kedvező feltételeket ajánlanak a „digitális nomádok”, vagyis azon globálisan keresett, magasan képzett szakemberek magyarországi letelepedéséhez.
BUDAPEST
A tanszállodában az Esztergomi Szakképzési Centrum által oktatott 17 szakmacsoportból 9 szakmacsoport diákjai sajátíthatják majd el a gyakorlati ismereteket, három iskolából.
BUDAPEST
Visszaállítják a TAO támogatások keretösszegét, így újra 125 milliárd forint fordítható a látványsportok támogatására.
BUDAPEST
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint egy uniós nyílt közbeszerzésről van szó, ennek bármely uniós cég lehet a nyertese.
BUDAPEST
Nemzetközi népszerűségnek örvend a hazai fejlesztésű online csapatépítő, ami különböző kerettörténetek köré épülő kihívások elé állítja a játékosokat.
BUDAPEST
Palkovics László szerint a beruházás fontos lépés ahhoz, hogy Magyarország, az eredeti terveknek megfelelően, 2050-re karbonsemlegessé váljon.
BUDAPEST
A virológus azt mondja, jelenleg azon dolgoznak, hogy az állatkísérleti engedélyeket megkapják, amint ez a kezükben van, tudják folytatni a vakcinafejlesztési vizsgálatokat.
BUDAPEST
Szociális és egészségügyi intézkedések, gazdaságfejlesztés, klímaügyi program és a „modern, digitális és átlátható Magyarország” megteremtése szerepel a felsorolásban.
BUDAPEST
A 93 éves Pavlics Ferenc exkluzív interjút adott a XXI. századnak, melyből az is kiderül, hogy hogyan oldotta meg a mérnök a leszállóegységben a helyhiány problémáját.
BUDAPEST
A gyógyszer-folyadékot az asztma elleni szerekhez hasonlóan be kell lélegezni, naponta többször.
BUDAPEST
A komplex elővárosi fejlesztés részeként megvalósulhat a metró és a HÉV összekötése, az Örs vezér terének felújítása, az érintett HÉV-vonalak teljes rekonstrukciója, új szerelvények beszerzése is.
BUDAPEST
Növelnék a zöldfelületet, javítanák az egészségügyi ellátást, segítenék a lakhatást és álláskeresést is.
BUDAPEST
A klinikai vizsgálat első fázisában részt vevő, új koronavírus-kezelést kapó 30 páciensből 29-en 3-5 nap alatt elhagyhatták a kórházat. A 30. beteg is távozhatott, de nála néhány nappal tovább tartott a gyógyulás.
Népszerű
Ajánljuk