HÍREK
A miniszteri tanács szerint tizennégy napról tíz napra lehetne csökkenteni a karantént a fertőzés fokozott kockázatával sújtott régiókból és országokból hazatérőknek.
HÍREK
Európai Bizottság elnöke közölte: 'Úgy gondoljuk, hogy egyetlen uniós polgárnak sem szabad megtagadni a belépést egy másik uniós országba'.
HÍREK
Júliusi iránymutatásuk az volt, hogy célzottabb intézkedésekkel helyettesítsék a határzárat a tagországok.
HÍREK
A vezetők videókonferencia keretében tárgyalnak a Fehérországban egyre súlyosbodó helyzettel kapcsolatban azután, hogy Moszkva vasárnap bejelentette, hogy kész katonai segítséget nyújtani Fehéroroszországnak.
HÍREK
A kormány határozata alapján 2022-től a 25 ezer lakosúnál nagyobb városokban már csak emissziómentes autóbuszokat lehet üzembe helyezni, ezek beszerzését a kormány anyagilag is támogatja.
HÍREK
Szerinte az EU sokkal sérülékenyebb helyzetben van most, mint az USA, Donald Trumpot pedig „pökhendi szélhámosnak” nevezte.
HÍREK
A miniszterelnök szerint valójában csak visszaszereztük az innen a nyugatiak által kivitt pénz egy részét. Beszélt a járványügyi korlátozásokról is.
HÍREK
Gianluigi Paragone annak ellenére kivezetné országát az unióból, hogy az olaszok többsége támogatja a közös európai valutát.
HÍREK
A svéd tinédzser aktivista úgy véli, az EU gazdasági helyreállítási terve nem vesz tudomást az éghajlatváltozás mértékéről
HÍREK
„Azt kívánom minden magyarnak, soha ne legyen kevésbé sikeres reggelje, mint a mai” - mondta a miniszterelnök azután, hogy az uniós vezetők megállapodtak az EU hétéves keretköltségvetéséről és a gazdasági mentőcsomagról.
HÍREK
A miniszterelnök szerint drámai a gazdasági helyzet Európában, rosszabb, mint gondolnánk. És „ha az eurózóna bajba kerül, mi is szenvedni fogunk.”
HÍREK
Magyarország az EU-s lista hátsó részén kullog, Románia a legkevésbé biztonságos ország autós szemmel.
HÍREK
Több képviselő a hetes cikkely alkalmazását sürgette. Többen gyávaságnak tartották, hogy Orbán nem ment Brüsszelbe, megvédeni a saját törvényét.
HÍREK
Giuseppe Conte Németország, Ausztria, Svájc Franciaország, Dánia bejelentésére utalt, ők június közepéig újranyitnák a szomszédos államokkal közös határokat.
Népszerű
Ajánljuk