HÍREK
Ugyanakkor 7,5 milliárd eurós támogatás befagyasztását javasolhatja a testület, mivel nem elégedettek a magyar kormány korrupcióellenes intézkedéseivel.
HÍREK
A német lap úgy tudja, a bizottság elnöke, Ursulna von der Leyen már kedden tájékoztatta erről az Európai Parlament frakcióvezetőit.
HÍREK
Két német újság is úgy értesült, hogy a testület nem tartja elégségesnek a magyar kormány eddigi vállalásait, ezért hajlanak a pénz visszatartására.
HÍREK
Didier Reynders szerint a jogállamiság számos területén még mindig elég jelentős aggályok vannak Magyarországon.
HÍREK
Többen is azt kérték, hogy a testület tartsa fent az EU-s pénzek befagyasztásával kapcsolatos javaslatot Magyarországgal szemben, amíg nem bizonyított, hogy az új jogszabályok pozitív változást hoznak.
HÍREK
Az év vége előtt kellene dönteniük az uniós állam- és kormányfőknek arról, hogy mennyi pénzt kaphat Magyarország az unió helyreállítási alapjából.
HÍREK
A magyar kormány által meghatározott körülmények között egyszerűen lehetetlen fenntartható módon nyereségesen működni - mondta az egyik nagy lánc képviselője.
HÍREK
Az Ab szerint az új törvény nem irányul az ügyészség Alaptörvényből fakadó jogosítványainak elvonására.
HÍREK
A miniszter szerint az Európai Bizottság is felismerte, hogy a magyar kormány komolyan gondolja a vállalásait, ezért adtak két hónap hosszabbítást.
HÍREK
Thierry Breton a kétnapos magyarországi látogatásán szembesült a kormány kettős kommunikációval.
HÍREK
Az Európai Bizottság ajánlásának azonban feltételei is vannak, amiket az országnak teljesítenie kell.
HÍREK
A hírek szerint az Európai Bizottság nagyon elégedett a magyar intézkedési csomag eddigi tartalmával.
HÍREK
2028 helyett már 2026-ra elérheti a diplomás átlagbér nyolcvan százalékát a pedagógusok fizetése.
HÍREK
Ursula von der Leyen szerint az uniós importkorlátozásokkal minimum 7 milliárd euró bevételtől fogják megfosztani Oroszországot.
HÍREK
„Budapest még ma is belépőhely Oroszország számára az EU-ba. Ez a magyar kormány nagyon tudatos döntésének eredménye” - véli Gwendoline Delbos-Corfield.
HÍREK
„Pont olyan lett, mint vártuk - ettől aztán nyugodtan lophatnak tovább” – értékelte a képviselő a kormány által az Európai Bizottságnak benyújtott javaslatot.
Népszerű
Ajánljuk