HÍREK
Az észak-koreai diktátor és Ri Szoldzsu egy színházi előadáson vett részt, ahol hatalmas ovációval fogadták őket.
HÍREK
A búzatekercs szinte teljesen olyan, mint a burrito, csak nincs benne hús, bab és fokhagyma sem. A helyi propaganda szerint úgy tömik magukba az egyébként éhező koreaiak, mintha nem lenne holnap.
HÍREK
Egy észak-koreai disszidens szökhetett át a demilitarizált zónán keresztül, aki 2020 novemberében szökött át Dél-Koreába.
HÍREK
A jelentések szerint a népet éhínség sújtja, ami különösen a tél közeledtével vált kritikus mértékűvé. A diktátor egy párttalálkozó végén szólalt fel, Kim idén már 10. éve vezeti az országot.
HÍREK
A korábbi legfelsőbb vezető, Kim Dzsongil halálának 10. évfordulója miatt nem lehet örömködni az országban.
HÍREK
A szülők politikai fogolytáborban végezhetik, amiért a gyerekük nem tartotta be az észak-koreai törvényeket.
HÍREK
Diákok terjesztették a sorozatot pendrive-on, ők életfogytiglant és kényszermunkatábori büntetést kaptak.
HÍREK
Mindezt zokniban és szandálban jelentette be Észak-Korea rettegetett vezetője egy kiállításon.
HÍREK
Szerinte az elzárt diktatúra nem egyszer állami kábítószergyártásból és illegális fegyverkereskedelemből jut pénzhez.
HÍREK
Elképzelhető, hogy nem elég jó a kínai vakcina Észak-Koreának, és megpróbálnak valahogyan Pfizert szerezni.
HÍREK
Szinte biztos halál vár a buszokkal visszaszállított 50 főre, és azokra, akiket Kínában még fogva tartanak.
HÍREK
Nem egy szimpla palotába, hanem egy egész komplexumba költözhettek a zenészek, hogy még több, a rezsimet dicsőítő slágert írhassanak.
HÍREK
Pedig 30 ezer tesztet végeztek június 10-ig – közölték a WHO-val. A nemzetközi szervezet szerint ugyanakkor sok észak-koreai lakosnál tapasztaltak influenzaszerű tüneteket, vagy súlyos légzőszervi megfertőződést.
Népszerű
Ajánljuk