KÉK HÍREK
A robbantás ereje tízszer erősebb volt, mint a hirosimai bombáé, elmozdult tőle a földkéreg.
KÉK HÍREK
Trump újabb szankciókat helyezett kilátásba, az oroszok szerint viszont éppenséggel provokálja Kim Dzsongunt.
KÉK HÍREK
A farmer és a kóla mellett például a hajfestést is szigorúan tiltják, de ez még semmi: a nők nem használhatnak tampont és tisztasági betétet sem.
KÉK HÍREK
Látszik, ahogy autóval majd gyalog menekül, az üldözők többször is meglőtték, végül a dél-koreai határőrök kúsztak érte az éj leple alatt.
KÉK HÍREK
Csak szárazföldi invázióval lehet biztosan megsemmisíteni az észak-koreai nukleáris programot az amerikai védelmi minisztérium szerint.
KÉK HÍREK
Egy friss jelentés szerint egy esetleges elektromágneses impulzusra épülő támadás apokaliptikus helyzetet idézne elő.
KÉK HÍREK
Teljes értékű atomhatalomnak tartják magukat, és egy nagykövetségre juttatták el a levelet, amelyben Donald Trump kormányzásának a felelőtlenségére figyelmeztetnek.
KÉK HÍREK
A diktatúra vezetői állítólag mindent tudnak arról, hogyan támadná meg őket Amerika és Dél-Korea.
KÉK HÍREK
Számítógépen modellezték, mekkora pusztítást végeznének csak azzal, ha megtámadnák Szöult és Tokiót.
KÉK HÍREK
A halottkém jelentése szerint oxigénhiány és pangó vérellátás okozta Otto Warmbier halálát.
KÉK HÍREK
Először adtak interjút fiuk halála óta a szülők. Azt akarják elérni, hogy Észak-Korea felkerüljön a terrorizmust támogató országok listájára.
KÉK HÍREK
Így mostantól minden felhatalmazásuk megvan arra, hogy lelőjék a közelükbe érő amerikai harci gépeket.
Népszerű
Ajánljuk