KÉK HÍREK
Ismét letartóztatták a kaposvári férfit, aki összeverte barátnőjét és egy csikket is elnyomott rajta
A férfi azt mondta az élettársának, hogy ő az ördög, akit addig fog ütni, amíg meg nem hal.
KÉK HÍREK
A kaposvári férfi azt mondta az élettársának, hogy ő az ördög, akit addig fog ütni, amíg meg nem hal. Miután szabadlábra került, újra felvette a kapcsolatot az exével, ezért újra őrizetbe vették, de nem tartóztatták le.
KÉK HÍREK
Karácsony Gergely bejelentette, hogy a főváros is a saját tulajdonú lakásaikból felajánl néhányat, hogy azokból védett házakat alakítsanak ki azoknak a nőknek, akik családon belüli erőszak áldozataivá váltak.
KÉK HÍREK
A 17 éves fiú megpróbált megszökni a bűncselekmény elkövetése után, a felvételt készítő fiú viszont beismerő vallomást tett.
KÉK HÍREK
Húsz év börtönre ítélt egy román férfit az olasz bíróság emberkereskedelem és más bűncselekmények vádjával. Egy oknyomozó riport drámai körülményeket tárt fel az ügyben.
KÉK HÍREK
33 kiló volt, kihullott a haja és elvesztette a fogait is – nem anorexia, hanem súlyos depresszió miatt.
KÉK HÍREK
Van kihez fordulni, ha bántanak! – ezt üzeni az Ökumenikus Segélyszervezet a Nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján.
KÉK HÍREK
Videó is készült a bántalmazásról. Az 51 éves gazdát börtönbüntetése mellett 10 évre eltiltották a kutyatartástól.
KÉK HÍREK
A felismerhetetlenségig összevert hatgyerekes anyuka a Facebookra töltött fel sokkoló fotókat. Azóta már a rendőrség is nyomoz az ügyben.
Népszerű
Ajánljuk