HÍREK
Közben őrizetbe vették Ukrajnában a világ egyik legnagyobb repülőgép- és helikopter-hajtóműveket gyártó cégének, a Motor Szicsnek a tiszteletbeli elnökét. A gyanú szerint illegálisan szállítottak katonai célú alkatrészeket az orosz légierő gépeihez.
HÍREK
A koncerttel azt akarták elhitetni az oroszok, hogy a megszállásuk alatt békésebb lett az élet a városban.
HÍREK
Kitálalt E. Jean Caroll, akinek ügyvédei most azt akarják, hogy vegyenek DNS-mintát a volt amerikai elnöktől, és vessék össze a ruhával, amit a nő az erőszak idején viselt.
HÍREK
Házasságuk ideje alatt a férfi szállította a feleségét utcai prostitúcióra, napközben is többször ellenőrizte, és rendszeresen elvette az általa keresett pénzt.
HÍREK
Az utóbbi időben súlyosan elharapóztak azok a kommentek, amelyek egy-egy, gyermekek arcán elcsattanó pofont üdvösnek, netán még kevésnek is tartják. Munkatársunk arra próbál rávilágítani, miért súlyos tévút ez.
HÍREK
A testén egy festett ukrán zászló és a „hagyjátok abba a megerőszakolásunkat!” felirat volt látható.
HÍREK
Az eset fél éve történt, de csak most kezdték el a párton belül vizsgálni az ügyet, miután Szilágyiék az etikai bizottsághoz fordultak.
HÍREK
Nem sokkal a támadás előtt megkérdezték tőle, merre jár, és bár nem választolt, a támadók rátaláltak.
HÍREK
Az úszónő Kadarkai Endrének adott megrázó, sok részletre kitérő interjút, amelyben apjáról és a hozzá fűződő kapcsolatáról mesélt.
HÍREK
Hiába volt fehér zászló a házukon, az orosz katonák rátámadtak a családra. Az apát megölték, az anyának és gyerekének végül sikerült elmenekülniük a megrázkódtatások után.
HÍREK
Akad olyan az elítéltek között, aki áldozatai húsát úgy adta el, mintha valamilyen egzotikus állattól származna.
Népszerű
Ajánljuk