SIKERSZTORIK
A Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja közel a hetvenhez vizsgázott a koronavírus-járvány idején. Elmeséli, milyen volt a felkészülés, és beszélt a terveiről is.
SIKERSZTORIK
Nem talált elég hasznos anyagot az emelt szintű történelem érettségihez, ezért döntött úgy, hogy saját maga ír egy könyvet. Ennek már az idei érettségizők is nagy hasznát vették, óriási volt az érdeklődés iránta.
SIKERSZTORIK
Az íráskészséget vizsgáló feladatok megoldásához mindkét szinten használható nyomtatott szótár, a többinél a segédeszköz nem megengedett.
SIKERSZTORIK
Középszinten az írásbeli 60 százalékban a magyar, 40 százalékban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatokból áll.
SIKERSZTORIK
Korábban a tanárok is azt mondták, hogy az elmúlt évekhez képest könnyebb volt az idei feladatsor.
SIKERSZTORIK
Hétfőhöz hasonlóan, a koronavírus-járvány miatt szigorú biztonsági intézkedések mellett, reggel 9 órakor folytatódnak az idei érettségi vizsgák országszerte a matematika írásbelikkel.
SIKERSZTORIK
Nagy felelősség hárult az idei vizsga összeállítóira, hiszen szóbeli híján ez a két nagyobb részből álló dolgozat dönt az idei vizsgajegyekről. A cikk magyartanár végzettségű szerzője szerint ez egy kicsit meglátszik a feladatokon.
SIKERSZTORIK
A vizsga alatt a diákok többsége levette a maszkot. Meséltek arról is, milyen intézkedéseket tapasztaltak, és mennyire volt könnyű vagy épp nehéz dolguk.
SIKERSZTORIK
Az Eduline-nak nyilatkozó magyartanár szerint az idei feladatsor a vizsgázóbarát érettségik közé tartozik.
Népszerű
Ajánljuk