SZTÁRVILÁG
Végül a zsűritag együtt akart távozni a kiesett versenyzővel, akit a többiek kíméletlenül kiszórtak a válogatón.
SZTÁRVILÁG
Örs leukémiával küzdött, de ezt sokáig titokban tartotta. A bátyja azt mondta, hogy a tragédia közelebb hozta egymáshoz a család tagjait.
SZTÁRVILÁG
A popzene és annak stíluságazatai az európai zenekultúrában is óriási népszerűségnek örvendett. Íme 10 énekes, együttes, akik világsztárok voltak a 70-es, 80-as, 90-es években.
SZTÁRVILÁG
Huszonévesen nagyon extrovertált volt, vágyott az ismertségre és mindarra, ami ezzel jár. Most viszont minden tekintetben a család az első.
SZTÁRVILÁG
Ezzel háromra nőtt a gyanúsítottak száma, ugyanakkor a főgyanúsított bevallotta, hogy hűséget esküdött az Iszlám Államra.
SZTÁRVILÁG
Az énekes arról írt, hogy felrobbant az Instagram-oldala. Kapott reakciókat egy csomó algériai származású embertől, akik a gondolataikat nyilvánították felé, hogy ő milyen rasszista.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő szombat esti fellépését a debreceni Campus Fesztiválon az utolsó pillanatban kellett lemondani. A szombat esti fő fellépő váratlanul megbetegedett.
SZTÁRVILÁG
Az énekes ritka bepillantást engedett a házasságába. Beszélt arról is, hogyan küzdöttek meg a nehézségekkel, hogy végül mégis egymás mellett maradjanak.
SZTÁRVILÁG
Az amerikai zenei élet meghatározó alakja most Magyarországon van, és egyelőre nem tervez hazamenni.
SZTÁRVILÁG
A Glastonbury fesztiválon tűnt fel az ikonikus színész, aki a Vissza jövőbe trilógiával vált szupersztárrá. A Coldplay frontembere szerint a film ihlette meg az egész bandát, így anélkül a zenekar sem létezhetne.
SZTÁRVILÁG
A Grammy-díjas brit énekes és dalszövegíró kék-sárgába öltözött, a koncert ideje alatt pedig ukrán katonák, elpusztított ukrajnai városok képét mutatta a kivetítőn.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő hónapokkal ezelőtt jelentette be, hogy felhagy énekesi karrierjével, de úgy tűnik, sikerült magának újabb hobbit találnia.
SZTÁRVILÁG
A svájci győztes, Nemo olyan nagy hévvel rázta a győzelmi ereklyéjét, hogy túl nagy erővel csapta a földhöz, így az üvegből készült trófea eltörött.
SZTÁRVILÁG
Szombaton az illetékes szövetség kiadta a hivatalos közleményét az üggyel kapcsolatban. Ebből kiderült, hogy a közönségkedvenc énekest kizárták a versenyből, így nem vehet részt a fináléban.
Népszerű
Ajánljuk