OLIMPIA
A kedves gesztusból egy igazán cuki videó kerekedett. A magyar színekbe öltözött japán gyerekek virágokkal, zászlókkal, kis táblákkal köszöntik a magyar csapatot.
OLIMPIA
Megemlékezés-sorozattal készülnek a Hableány-hajóbaleset évfordulójára. A megemlékezésre közös énekléssel is készülnek, amelyhez most bárki csatlakozhat.
OLIMPIA
„A 2020-as karácsony más, mint az eddig megszokott. Ezekben a nehéz időkben még nagyobb érték az összetartás és a szeretet. Ennek szellemében szeretnénk egy kis örömet csempészni mindenkinek, karácsony alkalmából” - írták hozzá.
OLIMPIA
A világ minden pontján összesen 7336-an énekelték el az István, a király című rockopera egyik ismert dalát.
OLIMPIA
Nagyon rávert az előző rekorderre, de alaposan felkészült, még orvos és étkezési szakember is segítette a rendkívüli kihívást teljesíteni.
OLIMPIA
A Muzsikás együttes mára klasszikussá vált ördöngősfüzesi ritka magyarjára Herczku Ágnes válogatta a szebbnél szebb népdalsorokat.
OLIMPIA
Újabb hat szereplő mutatkozott be a műsorban, a nyomozók most sem találták ki, hogy ki rejtőzött a leleplezett maszk mögött.
OLIMPIA
A mentorok és a versenyzők is mesélnek a válogató tapasztalatairól és arról, hogy mit várnak az első komoly kihívástól.
OLIMPIA
Dallos Bogi még a színpadra is felszaladt, hogy megölelgesse a fiút, annyira tetszett neki a produkciója.
OLIMPIA
Az Érd játékosa, Julie Foggea Oláh Ibolya slágerét adta elő. De úgy, hogy mindenkinek leesett az álla.
OLIMPIA
Mennyire nehéz a popszakmában nőként, miben változtatta meg az anyaság? - Többek között ezekről beszélgettünk a koncertre készülő Kozma Orsival.
OLIMPIA
Már úgy beszélnek róla, mint az új Susan Boyle-ról. Pedig Evelyn Williams csupán férjének akart emléket állítani.
Népszerű
Ajánljuk