HÍREK
A független képviselő azt állítja, látott már olyan eseteket, amikor a kormánynak kínos részek kerültek ki a leiratokból. Azt a főügyészség is elismerte, hogy az ilyen hibák nagyon ritkák.
HÍREK
Csütörtök reggel tűnt el a kisbaba az édesanyja szobájából a Bécs 10. kerületében található Favoriten Klinikán. A rendőrség számos munkatársa a helyszínre érkezett.
HÍREK
A szülők arról is írtak, hogy többször is találkoztak a rendőrség gyilkossági osztályának vezetőjével, aki folyamatosan friss információkkal látta el őket.
HÍREK
A 69 éves Kincs Sándorné orvosi segítségre szorulhat. Az asszony körülbelül 165 centiméter magas, vékony testalkatú, a haja teljesen ősz, eltűnésekor fekete kabátot viselt.
HÍREK
A csoport tagjai elsősorban női problémákról posztoltak. Egy idő után olyan bejegyzések is megjelentek, amelyekben egyes tagok családon, kapcsolaton belüli erőszakról számoltak be.
HÍREK
Mint írták, a magyarok nagyon sokat segítettek a lány felkutatásában, és hálásak, hogy a „lelke most már békében nyugszik”.
HÍREK
Egy ír férfit emberölés miatt hallgattak ki gyanúsítottként, vallomást tett, és azt is megmutatta a rendőröknek, hogy hol rejtette el a nő holttestét.
HÍREK
Az ismerős részletesen elmesélte, mikor és milyen körülmények között találkozott az eltűnt nővel.
HÍREK
Most vasárnap virrasztást is tartanak érte. Mackenzie Michalski november 4-én, hétfőn tűnt el Budapesten, azóta nem adott életjelet magáról.
HÍREK
Az utolsó életjele az volt, hogy a Kazinczy utcai Szimpla Kertből küldött fotókat a barátainak. A keresésére létrehozott Facebook-csoportban fel is töltötték ezeket a fotókat.
HÍREK
Saját maga szerint hibát követett el posztjával, majd menesztették a Szuverenitásvédelmi Hivataltól, és még Orbán Viktor is megszólalt róla a Parlamentben. Ez semmiképp nem az ő napja.
HÍREK
A 100 százalékban halláskárosult fiú a fővárosban dolgozott, a szüleihez tartott hazafelé Somogyba, amikor nyoma veszett. Egy idősebb barátja is eltűnt.
HÍREK
Az idős hölgy demenciával küzd, rövid távú memóriája csak néhány percre terjed. A család és a rendőrség is azt kéri, hogy aki felismeri, vagy információval rendelkezik a tartózkodási helyéről, értesítse őket.
HÍREK
A rendőrök jelenleg is nagy erőkkel keresik Lilit. Eltűnésekor fekete pólót és fekete pulóvert, bő szárú, kék farmernadrágot, valamint sötét tornacipőt viselt.
HÍREK
Kerekes Ildikót végül megtalálták, jelenleg kórházban van, az Index információi szerint hosszú ideig nem számolnak vele, egyesek pedig már új vezetővel kalkulálnak.
HÍREK
Hiányos ruhában, közszereplőhöz nem méltó módon találták meg az eltűnt jenői polgármestert. Az 50 éves nőnél búcsúlevél is volt.
Népszerű
Ajánljuk