HÍREK
Robothívást utánozva viccelte meg a Demokratikus Koalíció tagjait, volt, aki rácsapta a telefont.
HÍREK
Semmi nem akadályozhat meg minket abban, hogy leváltsuk a Fideszt – állítja a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje.
HÍREK
Szavazókat kérdeztünk a miniszterelnök-jelöltek szerdai vitájáról, az egyik válaszadó Márki-Zay Péter fő érvét is megcáfolta.
HÍREK
Rendkívüli Országos Elnökségi ülést hívott össze, hogy a Márki-Zay Péter támogatásáról szóló állásfoglalást az MSZP Országos Elnöksége is erősítse meg.
HÍREK
A DK jelöltje 42 százalékkal lett első a felmérés alapján, Márki-Zay Péter pedig 38 százalékot kapott a Závecz Research közvélemény-kutatásában.
HÍREK
A tatai politikus elmondása szerint egy államtitkári pozíciót ígértek neki, ha nem zavar be az előválasztásba.
HÍREK
A két ellenzéki miniszterelnök-jelölt már a műsor elején be-beszólogatott egymásnak, később azonban kiderült, hogy több dologban is egyetértenek, vagy hasonlóan gondolkodnak.
HÍREK
A főpolgármester szerint ezt sms-ben szokta megtenni a DK elnöke, amiket ő archiválni szokott. Azt mondta: „Ez a működés része, turbulens időszakokban fordul elő.”
HÍREK
Márki-Zay erős kijelentéseket tett a 444-nek adott interjújában, ami a második fordulós előválasztási vita reggelén jelent meg.
Népszerű
Ajánljuk