PROGRAMOK
A színész fantasztikus humora, remek, személyes élményeken alapuló történetei megdolgoztatják a nevető izmokat. Az előadás Budapesten, Veszprémben és Tatabányán látható!
PROGRAMOK
Hosszú idő után augusztusban ismét Magyarországon lép fel az Európa-szerte egyik legnépszerűbb magyarországi zenekar, a Söndörgő. A koncert további különlegessége, hogy egy világhírű magyar népdalénekes, Sebestyén Márta csatlakozik hozzájuk.
PROGRAMOK
2021 nyarán az énekes-dalszerző új, Élet című lemezével – a fájdalmasabb hangvételű Hazatalálok album után – tér vissza, amelyben az életörömöt és életigenlést köszönti.
PROGRAMOK
A Broadway-musicalek hőskorában született darab ritkábban kerül repertoárra, mint nagyobb nevű testvérei, de aki meghallja az élő zenekarral előadott jazzes, swinges zenei világot, azonnal beleszeret majd.
PROGRAMOK
A humorista szerint ez nem lehet a valódi indok a díj visszavonására, mivel már többször is meztelenkedett színpadon.
PROGRAMOK
Az érdeklődő közönség három helyszínen tizenöt versenyelőadást és öt versenyen kívüli produkciót láthat a határon túli és anyaországi magyar színházakból.
PROGRAMOK
Benkő Nórát tavaly március elsején, kicsivel több, mint egy éve, a pandémia színrelépésével szinte egy időben bízták meg a Városmajori Szabadtéri Színpad ügyvezetői teendőivel. Vezetése alatt, a járvány ellenére rendkívül sikeres évadot zárt a színpad. Tapasztalatairól és idei terveiről kérdeztük.
PROGRAMOK
A Társulat egy különleges előadással készül: az Online Rendezők Viadala előadáson kívülről-belülről-alulról-felülről forgatja át az összes létező filmes szerelmi klisét, a nézők ötletei alapján.
PROGRAMOK
Részben a divattervező spanyolországi otthonából, részben pedig a társulat színpadáról közvetítik a Radar című előadásukat.
PROGRAMOK
Az Illatszertárt már több filmben is feldolgozták, a szívmelengető komédiát pedig október 30-án a Thália Színházban mutatják be parádés szereposztásban.
PROGRAMOK
Újraindul a színházi élet, Csányi Sándor önálló estjével, a Hogyan értsük félre a nőket? című előadással várja a nézőket több vidéki helyszínen és Budapesten!
Népszerű
Ajánljuk