FELFEDEZŐ
Teljesen véletlenül járt az eltűnés helyszínén a Google képkészítő autója. Tragikus módon a képet csak akkor vették észre, amikor már késő volt.
FELFEDEZŐ
A 103 évesen elhunyt Nemzet Sportolójának utolsó mondatáról a család egy jó barátja mesélt. Keleti még puszit is szeretett volna adni szeretteinek, de ezt a szigorú kórházi szabályok nem engedték meg.
FELFEDEZŐ
A volt amerikai elnök, aki ciklusa után két évtizeddel Nobel-békedíjat kapott, 100 éves volt. Régóta küzdött daganatos betegséggel, közel két éve egy hospice-házban élt.
FELFEDEZŐ
Volt párjával együtt vágtak bele a fitneszbinziszben, és szakításuk után is jóban maradtak. Az 53 éves nőt daganatos megbetegedés győzte le.
FELFEDEZŐ
Boglárka már a sztár büntetőügye alatt is betegeskedett, most szervezete feladta a harcot. Bár a pár egy ideje már nem élt együtt, Lagzi Lajcsit nagyon felzaklatta az eset.
FELFEDEZŐ
A halálos beteg lány nemrég Katalin hercegnénél is járt. Bakancslistája tette világszerte ismertté.
FELFEDEZŐ
Gergely Tamás 49 éves volt. November 7-én lépett utoljára pályára, ezen a meccsen sérült meg.
FELFEDEZŐ
Az író nemrég ünnepelte 80. születésnapját, valamint ekkor jelent meg 800. könyve is, amely kerek lezárása életművének.
FELFEDEZŐ
A színész ügynöke, Jeffrey Goldberg elmondása szerint Todd természetes halállal hunyt el otthonában.
FELFEDEZŐ
Kakuk György 2017-ben kísértetiesen hasonló körülmények között halt meg, mint a népszerű tévés újságíró.
FELFEDEZŐ
Egy nappal azelőtt temették Zoltánt, hogy kislánya halálának ügyében ítéletet hirdettek. Régóta küzdött súlyos betegséggel.
FELFEDEZŐ
Sánta Ferenc és élete szerelme közel 60 éven keresztül voltak házasok. Lányuk megtörten mesélte el életük utolsó szakaszát.
Népszerű
Ajánljuk