SPORT
A róla elnevezett Forma-1-es csapat legendás csapatfőnöke 76 éves volt. Az utóbb időkben rákbetegséggel küzdött.
SPORT
A Blikk információi szerint a népszerű tévésnek egyszer már sikerült meggyógyulnia. Évekkel ezelőtt pedig átélte a harcot édesanyja mellett is, akit sajnos akkor elveszített.
SPORT
Bujdosó Györgyi régi sztorikat és a halálos kórral való küzdelmét is felelevenítette. Esztergályos Cecília is elbúcsúzott szeretett kollégájától.
SPORT
Egyelőre semmi hivatalosat nem tudni arról, mi történhetett Michelle Trachtenberggel. A rajongók egy ideje már aggódtak az egészségi állapota miatt.
SPORT
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész kilencvenéves korában hunyt el. Január elején kórházba került, miután elesett otthonában és combnyaktörést szenvedett.
SPORT
A Figyelő korábbi főszerkesztője és a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője 69 éves volt.
SPORT
A filozófus-politikai elemzőt életének 47. évében érte a halál. A politikus Facebook-oldalán emlékezett meg barátjáról, a Jobbik egykori alapítójáról.
SPORT
Lukács Ernő a 2000-es évek elején lett híres, 20 gyereke mellett 30 unokája is született. 2013-ban maga a miniszterelnök is meglátogatta otthonában.
SPORT
A volt német államfő 81 éves volt. 2010-ben önként mondott le hivataláról. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankot és a Nemzetközi Valutaalapot is vezette.
SPORT
Fórizs Gyula Zsolt, az Érd-parkvárosi Baptista Gyülekezet lelkipásztora a kormány sikerpropagandája ellen lépett fel. Szerinte a kormány egyoldalúan kezeli a járvány tanulságait, és fájdalmasnak tartja, hogy az áldozatok családjainak véleménye nem jelenik meg.
SPORT
Barátai emlékeztek a kitűnő riporterre, akinek egészségi állapota drasztikusan romlani kezdett.
SPORT
Megrendítő veszteség érte a magyar színházi világot. Életének 81. évében elhunyt Lukáts Andor, a Jászai Mari- és Kossuth-díjas színész, rendező, aki generációkat inspirált munkásságával.
SPORT
A színész megható búcsút vett szeretett kutyájától, Brandy-től, aki 13 éves korában távozott. A német juhászkutya az After Life című Netflix sorozatban játszotta a hűséges társ szerepét, és Gervais szerint különleges helyet foglalt el az életében.
SPORT
Farkasházi Istvánnál tavaly júniusban diagnosztizálták az ALS betegséget, amiben Karasi Dániel is szenvedett. Az elismert népművelő 74 éves volt.
Népszerű
Ajánljuk