KULT
Jake Abraham brit színész az év elején beszélt rákdiagnózisáról, hogy mások életét megmenthesse, mivel, ahogy mondta, „túl sokáig halogatta” a vizsgálatot. 56 éves volt.
KULT
A Magyar Filmművészek Szövetsége közleményben tudatta a 72 éves rendező-operatőr-színész halálhírét.
KULT
Az ír színész 82 éves volt. A nyolc kasszasiker filmből hatban szerepelt a szeretett Albus Dumbledore varázslóként.
KULT
Az édesanya napra pontosan négy héttel azután veszítette életét, hogy átszállították a fővárosba Dunaújvárosból.
KULT
Koltai János felesége még júliusban halt meg, de családja kérésére eddig nem adtak hírt haláláról.
KULT
Az ír énekesnő halálának okát egyelőre nem közölték, de többször beszélt öngyilkossági szándékairól.
KULT
A megtört édesanya szívszorító soraiban ír arról is, milyen nehézségekkel kell most szembenéznie.
KULT
Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után hetvenhat éves korában hunyt el a Balázs Béla-díjas, a Nemzet Színészének is megválasztott színművész.
KULT
A szertartást egy New York-i temetőben tartották és részt vett rajta az Oscar-díjas színész több kollégája is.
KULT
A 19 éves Leandro de Niro Rodriguezt egy New York-i lakásban találták holtan. Egy rendőrségi forrás szerint ismeretlen eredetű fehér port fedeztek fel a közelében.
Népszerű
Ajánljuk