KÉK HÍREK
Radnai Lászlónak januárban kellett volna börtönbe vonulnia, de nem tette meg. Részben az ő vallomása alapján indult korábban eljárás Portik Tamás ellen is.
KÉK HÍREK
A politikus nem hiszi el a verziót, amit a rendőrség állít a vasárnap súlyos balesetet okozó férfiról. A hatóságok szerint nem az embercsempészetért elítélt moldáv okozta azt, hanem a rá nagyon hasonlító testvére.
KÉK HÍREK
A vétkes a férfi testvére volt, aki megszólalásig hasonlít rá és gyakran egymás iratait használják. A rendőrség most ellene adott ki elfogatóparancsot.
KÉK HÍREK
A 23 éves T. Calin még hétfő hajnalban okozott balesetet, amelyben heten megsérültek. A férfi elmenekült a helyszínről, továbbra is elfogatóparancs van érvényben ellene.
KÉK HÍREK
A rendőrséget egy rejtélyes, 106-os szobakulcs is segítheti a nyomozásban. Mindemellett a lakosság segítségét is kérik.
KÉK HÍREK
A fiatal nő szerint édesanyja szörnyeteget nevelt a lányból, akit élettársa többször is prostitúcióra kényszerített. Közel két hónapja keresik.
KÉK HÍREK
A 51 éves férfi körözése reggelre eltűnt a rendőrség oldaláról. A Blikk kiderítette, hogy egy 17 éves lánnyal szexelt, és fizetett is érte, így megrontás miatt ítéltélték el.
KÉK HÍREK
Szolnoki Szabolcs ellen csütörtökön adtak ki elfogató parancsot. Az előre felvett műsorban eddig nőcsábászként ismerhettük meg, egyelőre nem tudni, pontosan mit tett.
KÉK HÍREK
A még most is tinédzser korú, nyíregyházi születésű Dorinát egy két évvel ezelőtti ügy miatt keresik.
KÉK HÍREK
Rajta kívül volt védelmi miniszterét és a Hamász egy magas rangú tisztviselőjét is háborús bűnökkel vádolják. Az izraeli kormányzat súlyosan felháborodott a szerintük antiszemita döntésen.
KÉK HÍREK
Elfogatóparancsot adtak ki egy aranyosgadányi férfi ellen több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt. Utoljára sötétkék pólóban, világoskék rövidnadrágban, zöld cipőben és fekete hátizsákkal látták.
KÉK HÍREK
A Volkswagen Touareget Iavorschi Nicolai 21 éves moldovai állampolgár vezette. Az autó áttért a szemközti sávba, ahol két másik autóval ütközött. Az egyik autóban ketten meghaltak, a másikban ketten megsérültek.
KÉK HÍREK
A 43 éves férfi ellen október 11-én elfogató parancsot adott ki a Budapest Környéki Törvényszék Büntetés Végrehajtási Csoportja sikkasztás miatt.
KÉK HÍREK
Az amerikai férfi úgy gondolta, jó rejtekhely lesz egy lakatlan ház használaton kívüli mélyhűtője, azonban a régebbi típusú háztartási gépet nem lehetett kinyitni belülről. Ez lett a veszte.
KÉK HÍREK
K. B. volt jobbikos EP-képviselőt a Kúria kémkedés és más bűncselekmények miatt jogerősen 5 év fegyházra ítélte. Ő azonban nem kezdte meg a büntetését, vélhetően külföldön van.
KÉK HÍREK
Egy észt EP-képviselő szorgalmazza gazdasági szankciók bevezetését azokkal az országokkal szemben, melyek nem tartóztatnák le a területükre lépő Vlagyimir Putyint.
KÉK HÍREK
A miniszter szerint biztonsági garanciákat kellett volna adni Oroszországnak a háború előtt.
Népszerű
Ajánljuk